Menü Bezárás

23 évesen, egy 70 éves férfihoz ment feleségül. Nem bánta meg: házassága tökéletes!

Stephanie Walper nem egy átlagos lány. 23 évesen, egy nála 47 évvel idősebb férfiba szeretett bele. Közel fél évszázados korkülönbség van közöttük: a pasas akár az apja is lehetne, vagy ha jobban belegondolunk, a nagyapja, de ez őt abszolút nem érdekelte. Hozzá ment feleségül, és azóta már az első gyerekük is megszületett.

A kanadai lányt a legrosszabb kritikák sem tántorították el a döntésétől. Merthogy a környezete egyáltalán nem kímélte Stephaniet a fejmosástól. Ám az ifjú hölgy makacsul ragaszkodott a szerelméhez, akivel azóta is együtt, maximálisan örülnek az életnek.

Négy évvel ezelőtt találkoztak, egy bárban, ahol akkoriban Stephanie dolgozott. Amikor először megpillantották egymást, különös szikrát éreztek a levegőben, mely azután lángoló szerelemmé fejlődött közöttük. Bár Don már betöltötte a 70-et, egyáltalán nem mutatja a korát, sőt, amióta ilyen csodálatos fiatal felesége van, és megszületett az első kisbabájuk, a férfi mintha újjászületett volna! Azt vallotta, még sosem érezte ennyire jól magát, olyan, mintha újra 30 éves lenne.

Természetesen, sem Don, sem pedig Stephanie családja sem támogatta a kapcsolatukat. De amikor a pár bejelentette, kisbabájuk lesz, nem volt mit tenniük, elfogadták a frigyet. A szülők a csöppséget Lahlannak nevezték el. A boldogságuk pedig azóta is határtalan.

A házaspár túl van ugyan a család rosszindulatú megjegyzésein, viszont az ismerőseik és az idegenek kemény kritikáit továbbra is el kell viselnie. Szinte mindenki, aki megpillantja őket együtt, súlyos hibának és betegnek tartja a kapcsolatukat, nem beszélve arról, hogy folyton csak a válást emlegetik, hisz ilyen korkülönbséggel lehetetlen sokáig együtt maradni. Don és Stephanie azonban nem törődik egyik véleménnyel sem, és nem szégyenli nyilvánosan felvállalni az egymás iránt érzett érzelmeit sem.

Stephaniet szinte napi rendszerességgel támadják.

“Azt mondják, egy pénzéhes, élősködő, könnyűvérű nő vagyok, de ez nem szomorít el engem, fel vagyok készülve a rosszindulatra és a negatív kritikára, és ha van időm, akkor el szoktam nekik magyarázni, nyugodt hangnemben, hogy miért nincs igazuk.” – vallotta az ifjú feleség.

Bár sokan úgy vélik, egy ilyen ostoba döntés után biztosan nem gondolnak erre, de Stephanie és Don igenis tisztában van a helyzetével: pontosan tudja, hogy mire a fiúk felnő, Don már nem lesz… Éppen ezért, megpróbálnak minél több közös élményt gyűjteni. Fényképek és közös videók tucatjait készítik, hogy majd, amikor eljön az idő, a kicsi pontosan emlékezhessen az apjára, és legyen nagyon büszke rá.