Menü Bezárás

4 éves volt, amikor eltűnt egy vonatról: 20 évvel később ismét találkozhatott a szüleivel

1999-ben Julia Gorina alig volt négy éves, amikor elvesztette a családját. Egyik nap édesapjával Minszkből Aszipovicsba utaztak vonattal, amikor a kislány titokzatos módon eltűnt.

4 éves volt, amikor szülei elvesztették, 20 évvel később ismét találkozhatott apjával és anyjával

Viktor Moiseenko pár percre elaludt a vonaton, és amikor felébredt, megdöbbenve látta, hogy a lánya sehol sincs. A feleségével hosszú éveken keresztül keresték a lányukat, soha nem adták fel a reményt, hogy egyszer majd újra találkoznak.

Julia átlépte a fehérorosz-orosz határt, és a nyugat-oroszországi Rjazanban, a vasúthoz közel találtak rá, körülbelül 800 kilométerre attól a helytől, ahol eltűnt. A lány jelenleg is itt él.

Julia 4 évesen tűnt el nyomtalanul

A szülők hosszú éveken keresztül aggódva keresték a lányukat, de sajnos nem találták meg, ezért 2017-ben újraindították az ügyet. A nyomozás során hazugságvizsgáló tesztet végeztettek velük, mivel felmerült annak a gyanúja is, hogy megölték a lányukat, és tulajdonképpen nagyon jól tudják, hogy hová tűnt el.

Julia barátja, a 31 éves Ilja Krjukov miután megtudta, hogy barátnője hogyan és milyen körülmények között szakadt el annak idején a családjától, úgy döntött, hogy segít nekik, hogy újra találkozhasson a szüleivel.

Barátjának köszönhetően ismét találkozhatott a szüleivel

A világhálón kezdett keresgélni, így talált rá a Moiseenko családra, majd egy DNS-teszt segítségével sikerült bizonyítani, hogy Julia valóban Viktor és Ljudmila Moiseenko lánya.

Julia, amikor meglátta a fényképeket, teljesen biztos volt benne, hogy Viktor és Ljudmila a vér szerinti szülei. A DNS-eredmény pedig csak megerősítette abban a hitben, hogy végre megtalálta a családját.

A 24 éves lány végre újra találkozott a szüleivel és testvéreivel.

20 év után ismét találkozhatott édesapjával és édesanyjával

Julia nehezen tudta felidézni azt a három hetet, amelyet tulajdonképpen egyedül töltött azután, hogy elveszett a vonaton. Halványan emlékszik arra, hogy egy férfival és nővel utazott, akik később elvitték őt a rendőrségre. Arra azonban egyáltalán nem emlékszik, hogyan tűnt el a vonatról, vagy hogyan érkezett meg Oroszországba.

A megható találkozáskor Julia apja bocsánatért könyörgött, arra hivatkozva, hogy soha nem adták fel a reményt, és nem hagyták abba a keresését. Julia édesanyja úgy érezte, hogy az elmúlt 20 év egy örökkévalóság volt, de az, hogy újra találkozhatott a lányával, több volt, mint amit valaha kérhetett volna az élettől.