Menü Bezárás

5 dolog, amiért egyszerűen megőrülnek a férfiak!

Szeretnéd idén te elnyerni az „Év barátnője” címet? Akkor néhány dolgot muszáj elkövetned az otthonodban. Most megtudhatod, mitől döglik a férfi!

Tavaly ilyenkor még csak az első randira készültél, ma pedig már az alsógatyáját és a levetett pólóját szedegeted össze a fürdőben. Nincs mese, odaköltözött, vagy legalábbis részben birtokba vette a lakásod.

És bár szeret ott lenni, rendezkedik, helyezkedik és fészkelődik, mint egy macska, és igyekszik úgy alakítgatni a lakásodat, hogy az neki is megfeleljen. Hogy mit tehetsz ez ellen? Ha szereted, akkor semmit, sőt segíts neki, hogy még jobban érezze magát! Hogy mitől döglik a férfi? Eláruljuk!

Minden háztartás kötelező eleme: az X-box és társai

Legalábbis a férfi szerint. Hogy miért? Mert szabadidejében el tudja foglalni magát, levezetheti vele a mindennapok feszültségét – így ígérete szerint soha többet nem akad ki, ha másfél óránál több időt töltesz a cipőboltban -, javíthatja vele stratégiai képességét, melynek köszönhetően tuti jobban teljesít majd a munkahelyén, és így idén biztosan el tudtok majd menni nyaralni is. Egyszóval: kell, és kész. Hogy az érvek mögött a józan ész keresendő-e vagy a férfi kiismerhetetlenül csavaros észjárása? Ne is kezdd törni rajta a fejed! Ha azt akarod, hogy imádjon, akkor vedd meg neki. De csakis a legújabbat, a hozzá tartozó legfrissebb Need for speed játékkal együtt!

Igenis a méret a lényeg! Na nem ott…

..hanem a tévék között. Míg ugyanis a nők többsége megelégszik a játékossággal is, és a mérettel kapcsolatban hajlandó a kompromisszumokra, addig a férfiak számára ez nem lehet kérdés, ha tévéről van szó. Hogy centiben vagy inch-ben mérik-e? Egyikben sem, a férfiak által használt mértékegység általában az „akkora, mint a Zolié”, a „szomszéd srácé” vagy éppen az „amekkora abban a pub-ban van”. Ha tehát komolyan gondolod, hogy a párod jól érezze magát az otthonodban, akkor irány a legközelebbi üzlet, és a legnagyobb LCD-tévé! Hogy nem fér be a nappaliba, vagy nem illik a lakás stílusához? Most akkor te akarsz lenni az év csaja, vagy sem?!

Ha már tévé, akkor legyen is mit nézni!

Természetes, hogy egy nő beéri azzal a tíz csatornával is, amelyeket a legolcsóbb előfizetés tartalmaz, ám a férfi ennél igényesebb: számára nem elég egy sportcsatorna és egy olyan, ahol 24 órában tájékozódhat a világ eseményeiről! Ő tájékozódni akar, márpedig ezt csak úgy képes megtenni, ha a híradót este fél 7-kor, fél 8-kor és 9-kor is megnézheti legalább négy csatornán, és ha az aznapi meccset legalább három másikon is végigkövetheti – hiszen lehet, hogy éppen a harmadikon látszik majd az a bizonyos gól…

De hát mi rossz is van abban, ha érdekli a világ, igaz? Ha valóban esélyesnek akarod magad érezni az „Év barátnője” címért folytatott küzdelemben, akkor fizess elő a legnagyobb csomagra, de ne hiányozzon belőle az HBO sem!

A megfelelő tájékozottság elsődleges!

Tévhit, hogy a férfiak egész nap képesek a tévét bámulni. Bármily’ meglepő, többségük rengeteget olvas, csak nem mindig teszik ezt közszemlére. De nézz csak meg egyetlen férfi-lakot! Láttál már olyat, ahol a WC mellett nem volt újságtartó az elmúlt hét összes napilapjával, vagy legalább két vastag regény a toalett mellett? Bizonyára nem, mindez azonban ne késztessen mély elmélkedésre, és ne is kezdd faggatni a férfit eme, a női agy számára minden bizonnyal felfoghatatlan szokásáról, csupán menj az árral, és tedd kényelmessé számára a te lakásodat is! Szerezz be egy méretes újságtartót, hagyd, hogy a párod megtöltse a számára szükséges szakirodalommal, onnantól kezdve azonban sose rendezgesd a megkérdezése nélkül, hiszen nem tudhatod, melyiket olvassa éppen, és melyiket szeretné még egyszer átfutni! És az aranyszabály: eszedbe se jusson sürgetni, ha magára zárkózik a WC-ben! Kijön majd magától, a Háború és Békét úgysem ott tervezi befejezni…

Gondoskodj a megfelelő kalóriamennyiségről!

A férfit etetni és itatni kell, hogy szépen fejlődjön, és egészséges legyen. A vitamindús gyümölcsöket és alacsony kalóriatartalmú salátákat azonban felejtsd el, a férfi ugyanis a legkönnyebben a sörrel képes pótolni a számára szükséges tápanyagokat, amelyekből valljuk be, gyakran van hiány.

Ezért ha azt szeretnéd, hogy jól érezze magát nálad, akkor járj a kedvében! Mint ahogy a tévé kapcsán is fontos a méret, úgy a konyhában sincs ez másként: az aprócska hűtődet cseréld le egy hatalmas és tágas fridzsiderre, és ügyelj rá, hogy mindig legyen benne elegendő sör, és némi – vagy inkább sok – tartalmas készétel, amit csak be kell vágni a mikróba.