Menü Bezárás

66 évesen szült a nő: így néz ki ő és a lánya 17 évvel később

Amikor 66 évesen anya lett, akkor az egész világon címlapra került. Sokan bántották, amiért ennyi idősen vállalt gyereket. Azt mondta, nagyon fiatalosnak érzi magát és sok az energiája. Azóta eltelt 17 év: mutatjuk, hogy élnek most!

„Amikor fáradtabb vagyok, akkor úgy érzem, mintha 37 éves lennék, egyébként meg 27-nek érzem magam”

Adriana Iliescu 66 évesen lett édesanya, ekkor született meg kislánya, Eliza. A nő és babája fotói akkor bejárták az egész világot.

Az édesanya az egész világ előtt bátran vállalta történetét, bár sok negatív kritikát kapott.

2010-ben arról beszélt, hogy rengeteg az energiája, és nagyon fiatalnak érzi magát.

„Bár ráncos az arcom, attól még fiatal nőnek érzem magam, és sok az energiám. Úgy érzem magam, mintha 27 éves lennék, amikor pedig fáradtabb vagyok, akkor 37-nek érzem magam. Ráadásul sokkal egészségesebb vagyok, mint a feleennyi idős nők” – mondta akkor.

Hozzátette, hogy gyakran nézik őt nagymamának, de ez nem igazán zavarja.

Több gyereket is szeretett volna

71 éves volt, amikor úgy nyilatkozott, hogy szeretne még gyereket, de nem sieti el.

“Orvosilag nincs akadálya annak, hogy még gyerekem legyen. Egészséges vagyok és jól is érzem magam. Szeretnék még gyereket, de nem sietem el” – mondta.

Lányával mindig is nagyon szoros volt a kapcsolatuk.

“Eliza vidám és nagyon boldog gyermek. Ő a mindenem. Nem iszom és nem dohányzom, vigyázok magamra. Ha addig élek, mint a szüleim, akkor Eliza 20 éves lesz, amikor meghalok. Azt hiszem, van még mit adnom neki” – mesélte.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CANCAN.ro (@cancan.ro) által megosztott bejegyzés

Már sokkal korábban készen állt a gyerekvállalásra

Az, hogy ilyen későn született gyermeke, nem volt előre megtervezve. 24 éves volt, amikor elhagyta a férje, ezután a munkának szentelte az életét. 37 éves korában fejezte be a doktori disszertációját, de akkor még nem volt elérhető az IVF-kezelés Romániában.

Az első terhessége során elvetélt, a második során pedig megszületett a babája, Eliza.

“Azok, akik kritizálnak, szerintem csak irigyek rám. Mert 25 könyvet megjelentetni, egyetemi tanárnak lenni és gyermeket szülni bizony nem kis feladat” – mondta az édesanya.

Így él ma anya és lánya

Adriana ma 83 éves, lánya pedig 17. Az anya továbbra is ír és közben a lánya életét egyengeti.

Eliza nagyon ügyes az iskolában, kitűnő tanuló és egyetemre szeretne járni a későbbiekben. Azt tervezi, hogy anyukája nyomdokaiba lép majd.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Școala Sfântul Calinic (@scoalasfcalinic) által megosztott bejegyzés