Menü Bezárás

8 pszichológiai trükk, amit nagyon egyszerűen alkalmazhatsz a mindennapok során

A pszichológia segítségével nagyon sok mindent megtanulhatunk az emberi viselkedésről. Olyan dolgokat vehetünk észre vele, ami eddig is ott volt a szemünk előtt, mégsem tudtuk értelmezni. Ezzel a tudománnyal az emberiség minden kis titkát ki lehet ismerni és, aki mélyen beleássa magát jobban fogja ismerni a körülötte lévő embereket, mint ők saját magukat. Ha ügyesek vagyunk, akkor a bennünk lévő hibákat is meg tudjuk fejteni, sőt meg is tudjuk változtatni. Annak érdekében, hogy javíts az emberekkel való kapcsolatodon és változtass a saját hozzáállásodon, összegyűjtöttünk néhány pszichológiai trükköt, amit a mindennapokban nagyon ügyesen tudsz alkalmazni.

1, Több támogatás érdekében, először kis szívességet kérj.

A kevésbé ismert emberektől csak kis szívességet kérjünk, például kérjünk kölcsön tőlük egy tollat, majd köszönjük meg. Ha a másik fél kölcsönadja, akkor több esély lesz arra, hogy a későbbiekben más kérésünknek is eleget fog tenni. Ha az egyik kollégád nem kedvel, kérd ki a véleményét bizonyos dolgokban, így érezni fogja, hogy tiszteled őt.

2, Az első szavából kiderül, hogy kedvel-e.

Nem kell mást tenned, csak az illető egy adott szavára kezdj el bólintani és mosolyogni. Amennyiben szimpatikus vagy az illetőnek akaratán kívül sokkal gyakrabban fogja használni azt a szót, amire bólintottál.

3, Ha meg akarunk nyugodni akkor rágózzunk.

A rágózás képes redukálni a kortizol valamint a stresszhormonok szintjét. Ennek kettő oka is van, az egyik, hogy a rágózás majdnem olyan mint az evés, ami köztudott, hogy nyugtató hatású, valamint a vér a fej körüli erekbe áramlik, ami szintén segít lehiggadni. Ezen kívül segít a körömrágás és a dohányzás iránti vágy leküzdésében.

4, Árulj el egy titkot, ha bensőségesebb kapcsolatot akarsz.

Árulj el egy titkot olyan embernek, akivel szeretnél közelebbi viszonyba kerülni, így fontosnak érezheti magát mert a bizalmadba fogadtad. Első körben természetesen ne nagy dolgot árulj el magadról. Az illetővel ezáltal bensőségesebb viszonyt fogsz tudni kialakítani.

5, Két opciót vázolj fel.

Ha nem akarod, hogy visszautasítsanak, akkor két opciót dobj fel, amiben nincs esélye az illetőnek visszautasítani téged. Ha ezt a lehetőséget választod a másik félnek eszébe sem fog jutni, hogy elutasítson, mert csak a két opcióból fog választani.

6, A hibák vonzóbbá tesznek.

Mindannyian arra törekszünk, hogy tökéletes oldalunkat mutassuk meg másoknak, hogy ne veszítsünk az imidzsünkből. Valójában az apróbb bakik sokkal emberségesebbé tesznek bennünket, ezáltal sokkal nyugodtabban érezzük magunkat. Fontos azonban arra odafigyelni, hogy ne hibát-hibára halmozzunk.

7, Ha felhozod a hasonlóságokat, szimpátia alakulhat ki a másik félben.

Amikor külföldre utazol nagyon jó érzés tud lenni mikor kiderül, hogy vannak hasonló nemzetiségű emberek is körülötted és ha még beszélgetésbe is tudsz elegyedni vele, majd rájössz, hogy ugyanabba a suliba jártatok, akkor sokkal közelebbinek érzed a kapcsolatotokat, annak ellenére, hogy csak most találkoztatok először. A másik félben is ugyanolyan szimpátia alakul ki, mint benned.

8, Túlgondoljuk a figyelmet.

Rivaldafény-effektusnak hívják azt, amikor egy ember a legtökéletesebben akar kinézni, mert úgy hiszi, hogy más emberek őt figyelik. Az igazság az, hogy ez nem így van, csak túl gondolják a megjelenésüket. A legjobb lenne, ha nem gondolnák ennyire túl a külsejüket, hanem visszavennének egy kicsit belőle.