Menü Bezárás

81 évesen találkozott először 103 éves édesanyjával egy nő! – Így sikerült megtalálnia több mint 60 évnyi keresés után

Több évtizednyi keresés után végül idén áprilisban találkozott először 103 éves édesanyjával egy 81 éves ír nő. Mint elmondta, ennél boldogabb már nem is lehetne, hogy végül sikerült megtalálnia az anyját.

Több évtizednyi keresés után végül idén áprilisban találkozott először 103 éves édesanyjával egy 81 éves ír nő – adta hírül a BBC News.

A Dublinban született Eileen Mackent csecsemőkorában örökbe adták és 19 évesen kezdte el keresni vér szerinti édesanyját.

Macken tavaly felvette a kapcsolatot az ír RTÉ Radio 1 csatorna egyik műsorának készítőivel, hogy elmesélje történetét a hallgatóságnak.

Több mint 60 éven át kereste az édesanyját
Tavaly augusztusban aztán egy genealógus azzal hívta fel a 81 éves asszonyt, hogy megtalálta az édesanyját Skóciában.

– Amikor ezt meghallottam, semmi sem tarthatott vissza attól, hogy felkeressem őt – idézte fel a háromgyerekes Eileen.

81 évesen találkozott először 103 éves édesanyjával egy nő! - Így sikerült megtalálnia több mint 60 évnyi keresés után
ű
hirdetés

Az asszony áprilisban utazott el Skóciába, ahol több mint hatvan évnyi keresés után végre találkozott édesanyjával, Elizabethtel, aki május 11-én töltötte be a 104. életévét.

– Ő a legszebb nő a világon, csodálatos családdal, akik nagy szeretettel fogadtak engem. Azt mondtam neki: ‘tudod, én a lányod vagyok’, ő pedig felnézett rám és megfogta a kezemet – mondta el a találkozót követően Eileen a rádióban.

Nagyon boldog volt, amikor megtalálta
Eileen, aki azt is megtudta, hogy van két fiú féltestvére, elmondta, az édesanyjával való találkozó olyan boldogságot okozott számára, amelyről soha még csak nem is álmodott.

Forrás: MTI
Képernyőfotó: Foxnews
Kezdőfotó: Pixabay