No persze nem hivatalosan – egyszerűen egyszer valaki a tej helyére berakta az ellenértéket, aztán valahogy elterjedt.
Hajnalban ritkaság volt, hogy nyitva legyen egy tejbolt, márpedig sokan dolgoztak az időben is az iparban, ott pedig a két műszak volt a megszokott. Fél hat-háromnegyed hat körül illett beérni a munkahelyre – ha nagy gyár volt, akkor az dudált is műszakkezdés közeledtével – és ha reggelizni akart a munkás valahogy ennivalót kellett szereznie.
Erre találták ki a becsületkasszát.
A boltokba már hajnalban megérkezett a friss tej, és a pékárú. Rekeszekben rakták le a bolt elé, és várta az eladót, hogy majd nyitás előtt behúzza egy kampóval a boltba.
Ilyenkor aztán kiszolgálhattad magad. Ha a tejhez volt üveged, akkor kicserélted, és az üvegbe beleraktad a tej ellenértékét. Ha nem volt, akkor simán kivettél annyit teli tejesüveget, amit nap közben szándékoztál elfogyasztani, az árát pedig lazán beleraktad a rekeszbe, vagy az egyik tej tetejére, vagy egy papírba bele, és úgy a rekeszbe.
Pékárúnál – ami akkoriban kifli, vagy zsemle lehetett – ugyanígy jártál el.
Hosszú ideig működött ez a rendszer, ezek szerint bevált, valahogy az embereknek eszükbe se jutott, hogy többet elvehetnek, mint ahogy kifizettek.
Szerinted manapság megoldható lenne?
