Szívhez szóló levél arról, mi a fontos valójában az életben.
Az élet gyorsan elszalad mellettünk, és gyakran csak akkor tudjuk értékelni a dolgokat, amikor már elveszítettük őket. Erre hívja fel a figyelmet annak a 83 éves nőnek a levele, aki a barátnőjének foglalta össze életbölcsességét:
“Kedves Bertha,
Többet olvasok, és kevesebbet takarítok.
Csak ülök az udvarban, és gyönyörködöm a látványban, anélkül, hogy a gyomokkal foglalkoznék.
Több időt töltök együtt a családommal és a barátaimmal, és kevesebbet munkával.
Amikor csak lehet, az életet olyan élményekkel kell megtölteni, amiket élvezünk, és nem csak elviseljük. Próbálom felismerni és dédelgetni magamban ezeket a pillanatokat.
Már nem tartogatok semmit, a porcelánt és a kristályt vesszük elő minden egyes, számunkra különleges eseményhez, akár, ha sikerült leadni egy fél kilót, ha sikerült megállítani a csap csöpögését, vagy éppen kinyílt az első virág az Amaryllisen.
A legjobb blézeremben megyek bevásárolni, és az elméletem szerint, ha ilyen jól nézek ki, akkor azt is megengedhetem magamnak, hogy leszurkoljak 28,49 (közel 8000 forint) dollárt egy szatyor élelmiszerért.
A legjobb parfümömet sem tartalékolom a különleges összejövetelekre, a bankba és a vasáru-kereskedésbe indulva is ezt használom.
Kitöröltem a szótáramból a ‘valamikor’ és a ‘majd egyszer’ kifejezéseket. Ha valamit érdemes látni, hallani vagy csinálni, akkor én azt most akarom látni, hallani és csinálni.
Nem tudom, mások mit tennének meg, ha tudnák, hogy holnap nem lesznek már itt. Mindannyian annyira magától értetődőnek tartjuk, hogy lesz holnap. Szerintem legtöbben a családtagjaikat és közeli barátaikat hívnák fel. Lehet, hogy néhány korábbi barátot is, hogy bocsánatot kérjenek tőlük a civódásokért. Szeretném azt hinni, hogy elmennének egy kínai étterembe, vagy a kedvenc ételüket enni valahová. Persze csak találgatok, soha nem fogom ezt megtudni.
Ha nem tenném meg a kis dolgokat, és tudnám, hogy az időm korlátozott, dühös lennék. Mert nem írtam meg leveleket, vagy mert nem mondtam el a szeretteimnek elég gyakran, hogy mennyire szeretem őket.
Nagyon keményen próbálok nem halogatni vagy eltologatni semmit, ami nevetést vagy vidámságot hozhat az életbe. Minden egyes nap, amikor kinyitom a szemem, azt mondom magamnak, mennyire különleges ez a pillanat. Minden nap, minden perc és minden lélegzet egy hatalmas ajándék.
Az élet talán nem az a party, amiben reménykedtünk, de attól még, amíg itt vagyunk, táncolhatunk minden egyes nap!
