Menü Bezárás

A feleség megtagadta, hogy a balesetet szenvedő férjét lekapcsolják a gépekről – 3 évvel később felébredt, és 2 szót mondott

Fiatalként a szerelemről és az abból fakadó házasságról alkotott képünk annyira idillikus. A legtöbb fiatal házaspár nagy reményekkel és végtelen álmokkal tekint a közös jövőbe, ám ennek a szerencsétlen lánynak minden ehhez hasonló álma rögtön szertefoszlott, amikor egy tragikus baleset átírta a párjával való jövőjét.

Még 2011 júliusában történt, hogy Matt, a fiatal férj motorozni indult a környező utakra, ám néhány órával később Danielle Davis, a feleség, vérfagyasztó hívást kapott egy idegen orvostól. A hang közölte, hogy a férje kritikus állapotban fekszik a helyi kórház sürgősségi osztályán.

Mint utólag kiderült a motorozás során Matt egy illegálisan parkoló autónak csapódott, és a baleset során olyan komoly sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kómába esett. Több csontja eltörött, több szerve összezúzódott és a fejét is komoly sérülések érték.

Fotó: Matt & Danielle Davis/Instagram

Danielle azonnal a kórházba sietett, ám amikor odaért még rosszabb hírekkel várták, hiszen az orvosok úgy látták, már semmit sem tudnak azért tenni, hogy megmenthessék Matt életét. Ha kómában hagyták volna, csupán 10% esélye lehetett volna Mattnek a túlélésre és csupán 5% esélye arra, hogy valaha újra szellemileg és fizikálisan is friss ember lehessen.

A szakemberek elmondták Danielle-nek, hogy nincs amiért tovább kínozni Matt szervezetét, ezért a legjobb döntés az lenne, ha lekapcsolnák őt az életben tartó gépekről. Danielle nyakába óriási nehézség zúdult, ahogyan blogjában is mesélt róla, nagyon nehéz volt mérlegelni aközött, hogy hagyja a férjét ki tudja meddig vegetálni olyan körülmények között, amelyeket ő sem fogadna el, vagy tartson ki, hátha csoda történik.

Fotó: Matt & Danielle Davis/Instagram

Danielle végül úgy döntött, hogy a csekély túlélési arány ellenére is kitart a végsőkig.

„Tudtam, hogy Isten ezen is átsegít bennünket” – mondta a nő.

Időközben Mattet átköltöztették egy Észak-Karolina-i kórházba, hogy Danielle is közelebb legyen az édesanyjához, mert minden támogatásra szüksége volt azokban a nehéz időkben.

Fotó: Matt & Danielle Davis/Instagram

Matt 3 évig volt kómában és eközben Danielle folyamatosan azért könyörgött, hogy  valamilyen csoda folytán újra visszakaphassa a szerelmét.

3 év után azonban egy nap Matt felébredt és csupán két szót tudott üzenni szerető feleségének: „Én próbálok…”

Matt innentől kezdve már képes volt a szemével követni a kórteremben történő eseményeket, aztán szép lassan elkezdte újra érezni a végtagjait és hónapokkal később meg is mozdult. A csoda ellenére, Matt súlyos memóriavesztést szenvedett el, ezért nagyon sok emléke szertefoszlott az addigi életéről.

Fotó: Matt & Danielle Davis/Instagram

„Ráeszméltem, hogy nem is ismer engem, ami volt az már nincs” – meséli Danielle, aki  úgy mutatkozott be Mattnek, mint az első felesége.

2014 áprilisában aztán újabb fordulóponthoz érkezett Matt rehabilitációja, ugyanis ekkor tette meg újra az első lépéseit. Matt eredményei napról napra javulni kezdtek és néhány hónap után már a gyógyszeres kezelést is abbahagyhatta.

„Hálát adok azért, amiért őt vettem el” – nyilatkozta Matt viccesen a teljes felépülése után.

Fotó: Matt & Danielle Davis/Instagram

Matt mára már egyedül is képes ellátni magát, az eltűnt emlékeket újabb közös szép pillanatokkal pótolja.

„Isten küldte őt az életembe, tudta, hogy mit tesz” – összegezte Matt a felesége iránt érzett hálát és elköteleződést, aki valóban a szerető feleségének köszönheti az életét.