Menü Bezárás

A férjem elhagyott, most meg jönne vissza. Én közben beleszerettem valakibe, akivel boldog vagyok. Mit csináljak?

Belekényszerültem ebbe a helyzetbe, nem én akartam így. Most pedig már lehetetlen jól választanom, hiszen egyszerre két férfit szeretek!

Kilenc évig voltunk házasok, két gyönyörű kislányunk született. A férjem mindig nagyon jó apa volt, a kapcsolatunk is éveken át rendben, – legalábbis azt hittem. Mert egyszer csak elém állt azzal, hogy válni akar. Nagyjából másfél éve történt, gondolható, valóságos hideg zuhanyként ért. Összepakolt, elköltözött. Totálisan a padlóra kerültem, szörnyű időszak volt. Aztán szépen lassan megerősödtem, megtaláltam az önbizalmamat, és elkezdtem élvezni az életem, a munkám, a két gyönyörű kislányommal eltöltött minden percet.

Nagyjából ekkortájt ismerkedtem meg Péterrel. Szöges ellentéte a férjemnek, kedves, kellemes pasi, hamar megtaláltuk a közös hangot. Csak azért nem jöttünk össze hamarabb, mert engem zavart, hogy papíron még házas vagyok. A válást nem sikerült lebonyolítani, ezért ugyan gyakorlatilag egyedülálló anya voltam, mégis a férjem vezetékneve volt a személyimben. Végül elkezdtünk titokban randizgatni, mások és a gyerekeim tudta nélkül.

Kezdtem biztos lenni abban, hogy Peti számomra az igazi, amikor nagy könyörgések közepette visszakéredzkedett a férjem. Kérte, hadd jöjjön vissza, nagyon megbánta a szakítást. Visszautasítottam, de a szavai megérintettek. A lányoknak mégiscsak ő az apjuk, és bár cserben hagyott, még mindig szeretem. Mostanra azonban Petit is megkedveltem. Úgy érzem magam, mint valami áruló, mintha kettős ügynök lennék. Nem volt ez a szándékomban. Nem tudok választani kettejük között, teljesen tanácstalan vagyok.

A lányaimnak jobb lenne, ha az apjukat választanám – de arra nincs garancia, hogy egy nap nem hagy el újra.

Forrás: kiskegyed.hu