Napjainkban valahogy úgy tűnik, hogy a gyerekekre egyre kevesebb és kevesebb felelősség hárul. Az idősebb generáció valahogy nagyobb felelősségtudattal rendelkezik, köszönhető ez annak, hogy már gyerekkorukban is komoly feladatokat bíztak rájuk, és hibáikért mindig elővették őket és megkapták a megfelelő büntetést.
A mostani gyerekek nevelésében pedig pont ennek az ellenkezője mutatkozik meg: a szülők minden tehertől próbálják mentesíteni csemetéiket. Persze mindenki úgy neveli a saját gyermekét, ahogy csak akarja, és olyan nevelési technikákat alkalmaz, amellyel a legjobban szimpatizál, de a felelősség és a felelősségtudat a gyereknevelés egy olyan területe, amely nagyobb odafigyelést igényel minden szülő részéről.
Ahelyett, hogy édesanyaként azon munkálkodnánk, hogy a gyereknek semmi dolga se legyen azon kívül, hogy nyugodtan játszhasson (napjainkban már inkább a telefonján függjön), vonjuk be a hétköznapi élet dolgaiba. Apróbb feladatok rábízásával növelhetjük a az önbizalmát, fejleszthetjük a problémamegoldó képességét, és úgymond edzhetjük a nagybetűs életre.
Segítségül használjuk azt, amiért manapság a legjobban megőrülnek a gyerekek, az okostelefonokat. Vezessünk be néhány alapvető szabályt: csak akkor használhatja a telefont, ha hetente egyszer rendet rak a szobájában, vagy azzal szerezhet plusz telefonhasználati időt, ha leviszi a szemetet vagy a kutyát sétálni.
Ilyen apró feladatok rábízásával szépen lassan rá lehet vezetni a gyerekeket a felelősségtudatra. Ily módon megtaníthatjuk nekik, hogy az életben szinte mindenért keményen meg kell dolgozni. Gondolj csak bele, hogy milyen nagynak, felnőttesnek és fontosnak érezheti magát az a gyerek, aki érzi, hogy a szülei annyira megbíznak benne, hogy feladatokkal látják el.
Szülőként fokozottan oda kell figyelnünk erre, mert a mostani fiatal generáció a képernyők kereszttüzében ellustulni és sajnos „elbutulni” látszik. Meg kell értenünk, hogy azzal, hogy apró feladatokat bízunk a gyerekre nem ártunk neki, nem terheljük le, sőt olyan fontos képességeket fejlesztünk bennük, amire a későbbiekben nagy szükségük lesz.
A témával kapcsolatban a New York Times is kifejtette a véleményét:
„Örökös probléma. Kezdőknek csak annyit mondanánk, hogy a házimunka jót tesz a gyerekeknek. Azzal, hogy részesévé válnak a háztartásbeli teendőknek nő az öntudatuk, és érzelmi stabilitást is nyújt. Azok a gyerekek, aki érzik, hogy fontosak, nélkülözhetetlenek sokkal stabilabb lelkivilággal rendelkeznek.
Néhány kisebb követéses tanulmány is alátámasztotta, mely 25 évnyi adatot elemzett, hogy a fiatal felnőttek sikerességét nagyban meghatározza az, hogy 4-5 évesen mennyire aktívan vették ki a részüket a házimunkából. Azok, akik már egész kicsi koruktól osztoztak a házimunkában, sokkal magasabb eredményeket produkáltak a 20-as éveik során.
Azok a gyerekek, akik aktívan részt vesznek a háztartásban, fel tudják becsülni a munka fontosságát, sokkal jobban elmélyül a szülőkkel való kapcsolatuk, és későbbiekben a stresszesebb szituációkat is jobban kezelik.”
Viszont, itt sem szabad szülőként túlzásba esnünk. Meg kell találnunk az egészséges egyensúlyt a gyerek terhelhetőségét illetően. És ha elsőre nem is mutat semmilyen együttműködést a gyerek, ne adjuk fel. Ha sikerül észrevétlenül becsempésznünk a felelősségtudatot a mindennapjaiba, akkor szülőként a lehető legjobban cselekszünk: kicsit jobban le tudjuk választani a képernyő világáról, önbizalmat adhatunk neki és felkészíthetjük az életre, hogy a későbbiekben ne gyűljön meg a baja a felelősséggel.
