Menü Bezárás

A házaspár elveszítette 3 hónapos kislányát – nem sokkal később legnagyobb megdöbbenésükre ikreik születtek

Amikor a szülőknek el kellett búcsúzniuk 3 hónapos kislányuktól, azt hitték, ez a fájdalmas időszak soha nem ér véget. Az élet azonban egy igazi csodát tartogatott a számukra.

Samantha és Joshua Seedorf az ohiói Waterville-ből 2020 elején már egy 3 éves kisfiú, Jude, szülei voltak, de nagyon szerették volna tovább bővíteni a családot. Amikor Samantha teherbe esett, és kiderült, hogy ezúttal egy kislányt várnak, nem is lehettek volna boldogabbak. Jude szintén nagyon boldog volt, hogy kishúga születik, az édesanyja szerint valósággal ugrált és ujjongott örömében.

Marren Rose Seedorf 2020. november 27-én született meg, és Samantha különösen nagy gondot fordított arra, hogy vigyázzon rá, mert valamiért úgy érezte, Marren különösen sebezhető, és védelemre szorul. Arra gondolt, hogy mindez a szülés utáni szorongás miatt lehet, de mindenesetre azon a télen otthon maradt a kisbabával.

Fotó: Sam Seedorf/Facebook

Amikor azonban elérkezett a tavasz, a szülőknek újból el kellett kezdeniük dolgozni. 2021 márciusában Joshua, aki az Amerikai Egyesült Államok Légierejénél szolgált, 3 hónapos megbízatással elutazott otthonról. Samantha otthonról dolgozott, de előtte elvitte Jude-ot napközibe, Marrent pedig egy bébiszitterre bízta.

Egy csütörtök reggel Samantha szokás szerint elvitte Jude-ot a napközibe, Marrent pedig a bébiszitterhez. Később, miután végzett a munkával, egy rövid időre lepihent, aztán elment az edzőterembe. Aztán üzenetet küldött Marren bébiszitterének, és szólt neki, hogy elindult a kislányért. Nem érkezett válasz, ami szokatlan volt, de Samantha nem aggódott különösebben, mivel arra gondolt, biztos nagyon elfoglalt a gondjaira bízott gyerekekkel.

Egy útlezárás miatt kerülnie kellett, és nem sokkal azelőtt, hogy megérkezett volna, a bébiszitter visszahívta őt, de a hangjából azonnal egyértelmű volt, hogy valami baj van. „A baba nem lélegzik!” – kiabálta a telefonban.

Fotó: Sam Seedorf/Facebook

Samantha megpróbált higgadt maradni, és biztosította a bébiszittert, hogy semmiért nem hibáztatja őt. Az édesanya később azt is megtudta, hogy a nő megpróbálta újraéleszteni a lányát, amiért rendkívül hálás volt. Samantha azonnal a kórházba sietett a babával, ahol megállapították a hirtelen szívmegállást.

El sem tudta hinni, hogy ez valóban megtörténik. Fogta a lánya kezét, és imádkozott, hogy felébredjen, aztán hallotta, hogy az ápolónők azt kiabálják, hogy a babának van pulzusa. Miután Joshua megérkezett, Marrent átszállították egy másik kórházba. A házaspár a következő 12 órában a csodáért imádkozott, de az orvosok többször is elmondták, hogy Marren állapota nem túl biztató.

Végül egy orvos behívta őket egy külön szobába, és közölte velük, hogy ideje elbúcsúzni a kislányuktól. „Úgy döntöttünk, hogy lefekszünk a mi édes kisbabánk mellé, miközben elhagyja ezt a világot, és bejut a mennybe. Láttam egy apró kis mosolyt Marren ajkán. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy valami szépet lát, és békére lelt” – mesélte Samantha.

Fotó: Sam Seedorf/Facebook

A kis Marren 2021. március 25-én hunyt el. Az orvosok megállapították, hogy a kislány halálának oka a hirtelen csecsemőhalál szindróma volt. A szülőket teljesen összetörte a gyász, de tudták, hogy erősnek kell maradniuk Jude érdekében. A pár idővel úgy döntött, hogy újból megpróbálkoznak a gyerekvállalással. Tudták, hogy soha nem helyettesíthetik Marrent, de kétségbeesetten vágytak rá, hogy újból szülők lehessenek.

Az orvosok azonban közölték velük, hogy az IVF az egyetlen lehetőségük. Genetikai vizsgálattal kezdték, mert mindenképpen szerettek volna még egy lányt. Kiderült azonban, hogy csak néhány használható embriójuk volt, és mindegyikük fiú. Samantha azonban úgy érezte, szüksége van egy kis hercegnőre, aki meggyógyíthatja a szívét Marren elvesztése után.

Miután elolvasta a vizsgálatok eredményét, talált egy lány embriót. Az orvosok azért nem ajánlották ezt a lehetőséget, mert magas volt a vetélés kockázata, és alig 40% esélye volt a sikernek. A házaspár azonban némi gondolkodás után úgy döntött, beültetik ezt az embriót, és az egyik fiú embriót is.

Fotó: Sam Seedorf/Facebook

Az első terhességi teszt még nem mutatott egyértelmű eredményt, de egy második teszt és egy vérvizsgálat is megerősítette a terhességet. Néhány héttel később az első ultrahangvizsgálaton az is kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben van, és mindkét magzat jól van. 2022 júniusában megszülettek a házaspár ikrei, Sunny Grace, majd 9 perccel később Barron Henry.

Samantha és Joshua úgy érzik, Marren vigyáz rájuk odafentről, és bár mindig hiányozni fog nekik, bizonyos értelemben mindig velük marad.

Fotó: Sam Seedorf/Facebook

„Sokszor szerettük volna feladni, és csak úszni a szomorúságban” – mondta Samantha, aki szeretett volna tanácsot adni más szülőknek is, akik hasonló helyzetbe kerülnek. „Ne mondj le magadról még a legsötétebb időkben sem. Megéri továbbmenni” – mondta.