Persze volt olyan baj is, amire még ez is hatástalan volt, most se értse félre senki se, de ha valaki megfázott, vagy valami gyomorbántalom gyötörte, fájt a feje, legyengült, vagy épp lábadozóban volt – a konyhában ez a finomság készült nagy eséllyel…
Azok közül is a csirkéből, galambból készült leveseket részesítették előnyben.
Azért ezt, mert gyenge, könnyű emészteni,nem terheli le úgy a gyomrot, mint egy marha leves, viszont sok benne a tápanyag.
Meg hát minden torokfájásra, megfázásra csak nem vághattak borjút…viszont a csibe az év nagy részében kéznél volt…
Ráadásul ez egy olyan illatos, étvágygerjesztő étel, amivel egy legyengült, evésre nem igazán gondoló ember is könnyebben megbirkózik.
Úgyhogy, ha valaki ágynak esett, akkor Mama szépen hozott elő zöldséget – ami csak volt a háznál.
Répa, petrezselyem, zeller, karalábé, krumpli, hagyma, ha volt paprika, paradicsom.
Fogott egy-két csibét, vagy gyengébb jércét, levágta, csinált hagymás vért is, vagy ha nem kellett épp senkinek, akkor megdermedve majd beletette a vért is a levesbe.
Forrt a kopasztóvíz, pillanat alatt levetkőztek a csibék, aztán felbontotta – szétszedte, a macskák már izgatottan ott várakoztak közben az ajtóban.
Átmosás után pedig már tette is fel a „spór”-ra, hogy délre tötyögve elkészüljön a leves, mert ez volt az egyik legismertebb népi orvosság a kisebb bajokra.
Bár könnyű, nem terheli meg a gyomrot, mégis rengeteg tápanyag van benne, forrón fogyasztva – a benne lévő fűszereknek is köszönhetően – kiváló megfázásra, és még a gyulladásokat is lohasztja.
Mára ezt a hatást már az orvostudomány is alátámasztotta – de régen nem foglalkoztak ilyen „ajánlásokkal”, a tapasztalat többet ért…
Úgy gondolták – s nagy eséllyel nem tévedtek – hogy amit a beteg jóízűen fogyaszt, az csak hatásos lehet…
Fotó: 50 fölött az élet
