Menü Bezárás

A két család története, akik saját készítésű hőlégballonnal menekültek az NDK-ból

1979. szeptember 16-án két családnak sikerült elmenekülnie a Német Demokratikus Köztársaságból. Egy saját építésű hőlégballonnal repültek át a határ fölött Nyugat-Németországba.

Ez volt az egyik leglátványosabb sikeres menekülési kísérlet az NDK-ból, az elszántság és a bátorság igazi példája, amelyet a szabadság és a jobb élet iránti vágy éltetett.

A két barát őrült tervet dolgozott ki

Peter Strelzyk és Günter Wetzel 1974-ben ismerték meg egymást, a munkahelyükön, egy műanyaggyárban. Összebarátkoztak, és megosztották egymással mennyire elégedetlenek a keletnémet rendszerrel.

„Folyamatosan ki voltunk téve a propagandának és a hazugságoknak. Nem olvashattuk azt, amit akartunk, nem mondhattuk ki, amit gondoltunk, és nem utazhattunk oda, ahová szerettünk volna, csak a többi kommunista országba” – mondta Peter Strelzyk egy 1980-as interjúban a Popular Mechanics magazinnak.

A Wetzel család.A két férfi belátta, hogy az egyetlen esélyük egy jobb életre, ha elhagyják az országot.

1978 márciusában Strelzyk és Wetzel megállapodtak, hogy együtt dolgoznak ki egy menekülési tervet önmaguk és a családjuk számára. Mivel a szárazföldi határok gyakorlatilag áthatolhatatlanok voltak, rájöttek, hogy légi úton nagyobb sikerrel járhatnak.

Eleinte elgondolkodtak egy helikopter építésén, de aztán elvetették az ötletet, mert a végrehajtása túlságosan bonyolult lett volna.

Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a legjobb közlekedési eszköz a hőlégballon lenne.

Az első hőlégballon függönyökből és ágyneműkből készült

A számítások elvégzése után arra jutottak, hogy hatalmas hőlégballonra lesz szükségük, ami alkalmas 4 felnőtt és 4 gyerek biztonságos szállítására. A számítások szerint a gázpalackok az égő és maga a kosár súlya (az utasokkal együtt) körülbelül 750 kg lett volna.

A két férfi majdnem másfél éven át dolgozott a léggömbkosáron, a gázégőn és egy improvizált fújtatón, amivel felszálláskor gyorsan megtölthették levegővel a ballont.

A Strelzyk és Günter család.Ez idő alatt a feleségeik, Petra Wetzel és Doris Strelzyk megvarrták magát a ballont darabonként hazahozott függönyök, ágyneműk, zuhanyfüggönyök és egyéb anyagok felhasználásával.

1978. április 28-án készen álltak az első tesztrepülésre, de a ballon nem emelkedett fel a földről – Wetzel és Strelzyk ugyanis elvétették a számításokat, a ballonhoz használt szövetanyag ugyanis túl porózus volt és túl gyorsan eresztette ki a levegőt. Strelzyk ezután hetek alatt, darabonként égette el az anyagot a kemencében.

A kudarc ellenére eszük ágában sem volt feladni, és nekifogtak egy újabb ballon építésének. Ezúttal anyagként a taft használata mellett döntöttek, ami a számításaik szerint már lehetővé tette a felemelkedést.

A Strelzyk család sikertelen repülése

1978 júniusának elején a két férfi 900 négyzetméter taft anyagot vásárolt egy lipcsei üzletből. Azzal a történettel álltak elő, hogy egy vitorlásklub mérnökei, és az anyagot vitorlák készítésére használnák fel.

Miután több kísérletük is kudarcot vallott, Wetzel lemondott a tervről. Strelzyk azonban eldöntötte, hogy véghezviszi a küldetést. Egyedül folytatta a ballon építését, ás 1979. július 3-án családjával megkísérelte a menekülést.

Autóval közelítették meg a határt, ott aztán előkészítették a ballont, és felszálltak vele. Ezúttal sikerült felemelkedni, és eleinte minden a tervek szerint haladt, amíg bele nem repültek egy felhőbe. A nedvességtől az anyag nehezebb lett, és a jármű elkezdett leereszkedni.

A család körülbelül 180 méterre a határtól ért földet, de sajnos még a keleti oldalon. Kilenc órát töltöttek azzal, hogy észrevétlenül keresztüllopakodjanak a határvidéken, és ezután még meg kellett tenniük körülbelül 14 kilométert addig a helyig, ahol az autójukat hagyták.

A ballont kénytelenek voltak otthagyni, ahol földet értek, és a hatóságok másnap reggel meg is találták azt.

A két család története, akik saját készítésű hőlégballonnal menekültek az NDK-ból

Nem sokkal a földet érés után.

Ha elsőre nem sikerül, próbálkozz újra

Miközben a hatóságok már keresték a ballon készítőit, Wetzel és Strelzyk újból munkához látott, és rövid időn belül el is készültek egy újabb ballonnal.

Az 1979. szeptember 15-ről 16-ra virradó éjszakán úgy tűnt, az időjárási viszonyok tökéletesek a tervezett szökéshez. Erős északi szél fújt, ami éppen ideális volt a terv végrehajtásához.

Annak ellenére, hogy az új ballont nem volt idejük tesztelni, a két család úgy döntött, megkockáztatja a menekülést. Így 1979. szeptember 16-án éjszaka 2 óra 26 perckor a hőlégballon felemelkedett a földről, a Wetzel és Strelzyk családok minden tagjával a fedélzetén.

Mindössze néhány perccel azután, hogy felemelkedtek, a hatóságok észlelték, hogy egy azonosítatlan repülő tárgy közeledik a határ felé. Bár az égre irányították a fényszórókat, nem sikerült észlelniük a ballont, ami ekkorra már túl magasan járt.

28 perces repülés és elképzelhetetlen izgalmak után a 8 utas sikeresen földet ért 24 kilométerre a felszállási helytől, egy nyugat-németországi farmer földjén. A két bátor család számára a szabadság végre kézzel fogható valósággá vált.

Forrás