Menü Bezárás

A ló meghallja a kedvenc dalát, biccent a tulajdonosának, ami utána következik az a közönséget is ledöbbenti

Már mindannyian láttunk lovakat nagyszerű dolgokat csinálni. Peckesen lépegetni, oldalra lépegetni, ugrálni – nevezz meg te is párat! Ugyanakkor, biztosan nem láttunk még lovat, ami úgy tud táncolni mint ez a ló! Ahogy a ló kedvenc dala kirobban stadion hangszóróiból, hozzá is lát tökéletesen előadott sortáncához. Nem hittük volna el, ha nem a saját szemünkkel látjuk.

Szerencsére a közönség úgy gondolta, ez az előadás megéri hogy megörökítsék. Mindenki nagy örömére azóta az világhalón is megosztották 🙂

Nem olyan furcsa, mint amilyennek hangzik – a lovak TÉNYLEG szeretik a zenét. A TheHorse című, lovakkal foglalkozó weboldal szerint vannak dalok amit nyugtatják, és vannak dalok amik feszélyezik a lovakat. Csak meg kell találni a megfelelő zenei stílust. Egy tanulmány szerint jazz és rock zene stresszeli a lovakat, és ezen zenék hatására kiszámíthatatlanul kezdenek el viselkedni. Ugyanakkor, a klasszikus és country zene sok esetben megnyugtatja ezeket a gyönyörű teremtményeket!

A tanulmány kimutatta, hogy ezek a zenei műfajok elősegítették a nyugalmat, ami abból látszódott, ahogy zene hallgatás közben a lovak ettek. Ez a paripa az “Achy Breaky Heart” című country nótát választotta kedvencének. Ahogy az alábbi videóból látszik, a ló és a lovasa nem csak a port csapkodják! Ők valóban peckesen lépegetnek, miközben a hangszórókból Billy Ray Cyrus slágere szól.

A refrénnél láthatod, milyen izgatottá válik ez a gyönyörű ló! Nagyon élvezheti a műsort! Rajongói azonnal beleszerettek a lóba, és az ő sortánc tehetségébe. Ilyen nem mindennap lát az ember, nemde?

Látható, ahogy a ló keresztezi a lábait maga körül, akár az emberek! Ugyan olyan finoman képes megfordulni, ráadásul még ütemre is fordul. A közelben mindenki mosolyog és kacarászik, miközben tartják a saját ütemüket. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy sortáncot járt egy gyönyörű lóval!

Készen állsz, hogy megnézd ezt a nagyszerű videót? Reméljük, hogy a jövőben több táncműsört is láthatunk, de most újra és újra megnézzük ezt a bámulatos felvételt! Mit gondolsz eme csodálatos teremtmény nagyszerű teljesítményéről? Írd meg nekünk kommentben és add tovább a barátaidnak!

Forrás