Üdv mindenkinek! 31 éves vagyok, és két lányom van, az egyikük 3 és fél, a másikuk másfél éves. Ma kora reggel kellemetlen incidensben volt részem, és nem ez az első eset, elég gyakran előfordult már hasonló. Az idősebb generáció gyerekekkel és fiatalokkal szembeni viselkedéséről, hozzáállásáról van szó.
Hadd fejtsem ezt ki részletesebben:
Nem tudom miért, de úgy gondoltam, hogy az ember fejlődik is azáltal, hogy idősebb lesz. Úgy gondolom, hogy ez érzelmi növekedéssel is jár – minél idősebb az ember, érzelmileg annál stabilabb. Leszámítva természetesen a demenciát és az öregedéssel járó egyéb rendellenes eseteket. A nőket illetően mindig meg voltam győződve arról, hogy minden nagymama kedves, jó lélek, olyan, mint egy szerető anya minden fiatal számára, és nagyszülő minden gyermek számára.
Most már világosan látom, hogy ezeknek a romantikus gondolatoknak semmi közük sincs a valósághoz. Hogy jöttem erre rá? Természetesen saját tapasztalatból, ahogy az lenni szokott. Pontosabban a saját gyerekeimmel kapcsolatos tapasztalatokból. Már számtalanszor szembesültem azzal a megmagyarázhatatlan gyűlölettel, amivel az idősek viseltetnek mindenki, köztük a gyerekek iránt is.
Nemrégiben sétálni mentem a nagyobbik lányommal és a kutyánkkal. Áthaladtunk az udvaron. Nem messze valakik vizet valamint újságpapíron élelmet hagytak kint a kóbor macskáknak. Természetesen a lányom is és a kutya is rendkívül kíváncsiak voltak rá, mi lehet az.
A kutyát megtanítottuk, hogy semmit ne vegyen fel a földről, de nem habozott mindent alaposan megszagolni. A lányom is odamerészkedett a vízzel teli edény mellé. Ezek után azt látjuk, hogy egy öreg nénike kiabálva, átkozódva közeledik felénk. Azt kiabálta, hogy nincs ott semmi keresnivalónk, és takarodjunk onnan azonnal.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a saját házunk kertjében voltunk. Az idős nő megpróbálta megütni a kutyát a botjával, majd el akarta rángatni a lányomat a tálka mellől. Nem engedtem neki. Természetesen erre én is kaptam néhány „jókívánságot.”
Egy másik alkalommal az üzletben voltam mindkét gyerekkel. A nagyobbik lányom sokat beszél, és elég hangosan fejti ki a kívánságait, de a kisebbik sem marad el mellőle. Összességében véve elég hangos társaság vagyunk, bárhová megyünk is. A körülöttünk levők általában nem panaszkodnak.
Természetesen az az 55 év körüli nő, aki ott állt a sorban, körülbelül 3 méterre attól a polctól, ahol mi nézelődtünk, kivételt képez ez alól. „Miért ilyen hangosak azok a gyerekek? Hihetetlen, micsoda neveletlenség…” – tökéletes kezdete ez egy párbeszédnek, és az ember napjának is megadja a kezdő lendületet.
Én válaszképpen megkérdeztem tőle, milyen a hangulata ma reggel. Amire ő azt mondja nekem, miközben odalép mellém: „Borzalmas a kedvem, mert meg kéne nevelni a gyerekeit.” Úgy döntöttem, nem válaszolok, csak mosolyogtam, mire közölte velem, hogy az nevet jól, aki utoljára nevet.
Miért mesélem el mindezt? Úgy tűnik, hogy néhány idős emberben túl sok harag és gyűlölet halmozódik fel, és ők nem haboznak mindezt akár a gyerekek nyakába is zúdítani. A kérdésem már csak az lenne, honnan ennyi rosszindulat? Vajon a kommunikáció hiánya okozza, vagy az energia hiánya? Esetleg így próbálják meg felhívni magukra a figyelmet?
