Menü Bezárás

A negativizmus fertőző: vedd körül magad jó emberekkel, ha te is az akarsz lenni

A pszichés hozzáállás fertőző lehet, különösen a hosszú távú kommunikáció esetén. Mindez az agyban található tükörneuronoknak köszönhető, amelyek az empátiáért felelősek, és lehetővé teszik, hogy beleképzeljük magunkat mások helyzetébe. Noha ez a képesség hasznos, megvannak az árnyoldalai is: ugyanis nem csak a jót, de a rosszat is visszatükrözzük.

A negativizmus negativizmust szül

Az Indianai Egyetem kutatása megállapította, hogy mások véleménye befolyásol minket, beleértve a viselkedésünket is, még ha ezt nem is ismerjük fel, vagy valljuk be magunknak. Emellett azt is tudnunk kell, hogy a negatív vélemények nagyobb hatással bírnak ránk, mint a pozitívak.

A kísérlet során a résztvevők különféle termékeket értékeltek. Ezután megosztották egymással a véleményeiket (a pozitívet és negatívat egyaránt). A kutatók megállapították, hogy a negatív vélemények befolyásolták a többiek véleményét is: ha a vélemény kezdettől fogva rossz volt, a hasonló rossz vélemények hatására még rosszabbra fordult, ha pedig jó, akkor is rosszra változott.

A szomorúság úgy terjed, akár egy vírus

A Harvard Egyetem pszichológusai elemezték az érzelmi állapot és az emberi kapcsolatok közt fennálló kapcsolatot. Nem azokra az érzelmi kitörésekre helyezték a hangsúlyt, amelyeket akkor érzünk, amikor megosztjuk érzéseinket másokkal, hanem arra a hatásra, amelyet az érzelmi állapotunk a szeretteink pszichés állapotára gyakorol.

Megállapították, hogy az érzelemátvitel egy vírusfertőzéshez hasonló, és a szomorúság könnyebben terjed, mint a jókedv. Más szavakkal: egy vidám barát 11% -kal növelheti a mi örömünket is, míg a szomorúság egyenesen megduplázódik.

A pszichológusok a negatív érzelmeket az influenzához hasonlították: minél több fertőzött barátunk van, annál nagyobb a valószínűsége, hogy mi is megbetegszünk.

A rossz hangulat is ragályos

Azonnal észrevesszük a rossz hangulatot és az agressziót, az agyunk pedig a maga módján reagál ezekre. Ha ilyen személlyel kommunikálunk, lassan mi is átvesszük tőle a rossz hangulatot.

Ezt a Floridai Egyetem pszichológusai bizonyították be. A résztvevőknek véletlenszerűen kiválasztott partnerekkel kellet kommunikálniuk. Megállapították, hogy, azok, akik gorombasággal szembesültek, hasonlóan viselkedtek a következő partnerükkel. Ezenkívül ez a hangulat meglehetősen tartós lehet, akár egy hétig is a hatása alatt lehetünk.

Vedd körül magad pozitív emberekkel

Akár tetszik, akár nem, mások hangulata, hozzáállása téged is befolyásol. Ezért nagyon fontos, hogy távol tartsd magadtól a negatív embereket.

Ha pozitív ember szeretnél lenni, aki kellemes társaság, és rokonszenves másoknak, akkor vedd körül magad minél gyakrabban ilyen emberekkel.