Menü Bezárás

A nő, akinek a neve „kihalóban” van, szomorú, hogy ez a ritka név a dinoszauruszok sorsára juthat

A nő, akinek a neve felkerült a „veszélyeztetett listára”, szomorú, hogy 2022-ben egyetlen babát sem neveztek el így, és reméli, hogy idővel sikerül visszahozni divatba ezt a szerinte méltatlanul mellőzött nevet.

Stacey Dennis szomorúan vette tudomásul, hogy keresztneve a „kihalás szélén” áll, akárcsak a Lindsey, vagy a Kelly, amik korábban népszerűek voltak, de mára már nagyon ritkává váltak. Miután megtudta, hogy a neve felkerült a „veszélyeztetett listára”, és idén egyetlen babának sem választották ezt a szülei az Egyesült Királyságban, a 37 éves egygyerekes anyuka igyekszik arra ösztönözni az embereket, hogy szavazzanak nagyobb bizalmat ennek a különleges névnek.

Bevallotta, hogy gyerekként ő maga sem szerette a nevét, mivel nagyon ritka volt, és soha nem talált személyre szabott kulcstartót, de felnőttként egyre jobban megkedvelte, éppen azért, mert nem sok más Stacey-vel találkozott – írja a Mirror.co.uk.

Bár az Egyesült Államokban valamivel népszerűbb ez a név, az Egyesült Királyságban úgy tűnik, nem szerepel a kedvencek között, és Stacey mind a mai napig nagyon kevés embert ismer, akinek ugyanaz lenne a neve, mint neki.

„Az emberek folyton Tracey-nek hívnak, és ki kell őket javítanom. Van egy két lehetséges variáció, de nem nagyon lehet becézni” – magyarázta Stacey. „Felnőttként megszerettem, de gyerekként nem kedveltem, csak mert nem volt népszerű. Felnőttként valószínűleg éppen azért szerettem meg, amiért gyerekkoromban utáltam. Azt hiszem, egy kicsit előkelőbben hangzik, mint a Tracey” – tette hozzá.

Bár Stacey nem tudja, pontosan miért választották neki ezt a nevet a szülei, Steve és Shirley – ez az utóbbi név szintén eltűnő félben van – azt tudja, hogy mindenképpen S betűvel kezdődő nevet akartak adni neki, akárcsak bátyjainak, folytatva ezáltal a családi hagyományt. Azt is elmondta, hogy először majdnem a Shelley mellett döntöttek, de ezt a nevet végül egy unokatestvére kapta, aki korábban született.

Stacey meglepődött, amikor felfedezte a saját nevét az eltűnő félben levő nevek listáján, és azt mondta: „Nem gondoltam, hogy ennyire rossz a helyzet. Szerintem ez egy elég szép név. Azon például nem csodálkozom, hogy a Barbie szerepel ezen a listán. De az hogy lehet, hogy egyetlen babának sem adták a Stacey nevet az elmúlt évben?”

„Azt hiszem, el kellene kezdenünk megküzdeni a Stacey névért, talán éppen nekem kell megszerveznem ezt a mozgalmat” – mondta.

Stacey grafikus, és van egy saját vállalkozása, a „Love Layla” különféle, névre szabott árucikkeket kínál. Ezek közé tartoznak a „Karen” mémekre összpontosító termékek is, valamint a Gary név is gyakori a kínálatban, mivel Stacey szerint ez az új „Karen”.
(A „Karenek” olyan középosztálybeli fehér nők, akik a viselkedésükkel arra utalnak, hogy úgy érzik, különleges bánásmódot érdemelnek.)

Stacey termékei közt korábban „ironikus” panaszokat fogalmazott meg az elégedetlen „Karenek” nevében.

A nő arra biztatja azokat a fiatalokat, akik esetleg kényelmetlenül érzik magukat ritka nevük miatt, hogy fogadják el azt, és élvezzék az egyediségüket.

„Nagyon szomorúan látom, hogy a Stacey név ugyanarra a sorsra jut, mint a dinoszauruszok. Szeretném látni, hogy újból népszerű lesz. Szeretném, ha jövőre rengeteg kislányt neveznének el Stacey-nek” – mondta.