Menü Bezárás

A svéd pszichiáter szerint „a gyermeknek szüksége van korlátokra, ellenállásra, fegyelemre és szigorra”

A gyereknevelés kényes téma. Mindenki jól akarja csinálni, de út közben valahol mégis elbaltázza. Minden szülőnek a saját felelőssége és döntése, hogyan neveli a gyermekét, és javarészt be is sértődik, ha valaki (akár szakmai szemmel is) ezt megkritizálja. Tény, hogy számos „tuti sikert” ígérő nevelési módszer létezik napjainkban, de ha az összképet nézzük, be kell vallanunk, valami tényleg félresiklott a mai generációkban.

Erre próbál magyarázatot adni David Eberhard, egy neves svéd pszichiáter, aki hat gyermek édesapja, és már csak ebből kiindulva is tudja, mit beszél. A szakember nemrégiben arról értekezett, hogy a megengedő szülői stílus milyen problémákat von maga után a gyermekeik nevelésében.

David Eberhard a Gyerekek hatalmon (Children in Power) című könyvében a szülői nevelés alapelveit elemezte elsősorban a svéd oktatási rendszer szempontjából, és véleménye szerint a gyermekek számára biztosított szabadság túlzó, ami szociális empátia nélküli, az életben nagy eséllyel kudarcot valló, öngyilkossági hajlamokkal rendelkező, rosszindulatú felnőttek generációihoz vezet.

„A gyereknek nem arra van szüksége, hogy a barátja legyél, hanem a szülője. Nem kell leereszkedned az ő szintjére, nem kell egyetértened vele, nem kell állandóan a kedvében járnod, nem kell elveszítened a döntési jogkörödet. Ez teljesen rossz. A gyermeknek igenis szüksége van korlátokra, ellenállásra, fegyelemre és szigorra” – hangsúlyozza a pszichiáter.

„A szülők már nem döntenek semmiben, és épp olyan menők és lázadók akarnak lenni, mint az utódaik. Társadalmunk mostanra a tinédzserek társadalmává változik” – teszi hozzá David Eberhard.

A szakember rámutat, abból az elvből kiindulva, hogy mi majd másképp neveljük a gyermekeinket, mint ahogyan minket neveltek a szüleink, a mai szülők a lehető legközelebb akarnak lenni a gyermekeikhez, ezért lemondanak a büntetésekről vagy a szigorról, sőt, nem is kérik számon őket, vagy nem szabnak nekik korlátokat.

Eberhard arra figyelmeztet, a szociális problémák már most egyre nagyobb méreteket öltenek, és azt mondja, „a gyermekek elvárásai túl magasak, és az élet túl nehéz számukra. Ezt látjuk a szorongásos zavarokban és az önkárosításban, amelyek száma drámaian megnőtt” – emeli ki a szakember.

A pszichiáter szerint a félelemkeltés nem egy megfontolandó módszer, mert ez a gyakorlat sok kárt okoz a gyermek életében. A gyermek nevelésében csak az egyensúly számít. Egy szülő mindig figyeljen oda a gyermekére, a szeretetre és a ragaszkodásra, de sose felejtse el, ki a felnőtt.

„Úgy gondolom, a családnak teljes egészében demokratikus intézménynek kell lennie. A felnőttek és a gyermekek közötti kapcsolat mindig aszimmetrikus. Ez egy tanár és egy tanuló közötti kapcsolat. Az egyik tanít, a másik hallgat. A szülők jobban fel tudják mérni a helyzetet, mert több tapasztalatuk és tudásuk van, ezért nekik kell meghatározniuk a szabályokat. Néhány olvasómnak az a benyomása, hogy vissza akarom hozni a katonai oktatást és a testi fenyítést.

De én ezt soha nem mondtam. És soha nem ütöttem meg a gyerekeimet. Biztos vagyok benne, hogy minden gyermeket úgy kell nevelni, hogy az megfeleljen annak a társadalomnak az értékeinek és normáinak, amelyben él. A nyugati szülők ma már mindentől félnek, és úgy gondolják, hogy a legkisebb kritika is traumatizálhatja a gyerekeket. A szülők már nem tartják szükségesnek, hogy azt mondják a lányuknak, hogy ne egyen túl sok csokoládét a pubertáskorban, mert elhízik. És csak azért, mert attól félnek, hogy a lány egy másik végletbe esik, és anorexiás lesz.

De biztosíthatom önöket, hogy igenis megkövetelhetünk bizonyos dolgokat a gyermekeinktől, és ők ki fogják bírni. Ne kezeljék a gyerekeket porcelánbabaként. Ahhoz, hogy erős személyiségeket neveljünk, a gyerekeket már kiskoruktól kezdve meg kell tanítanunk a problémákkal való megbirkózásra” – javasolja a neves svéd pszichiáter.