Menü Bezárás

„A szem a lélek tükre” – a szemed színe nagyban befolyásolhatja a személyiséged!

Azt mondják a szem a lélek tükre, de valóban igaz-e az, hogy a szemünk sok mindent elárulhat a személyiségünkről? Néhány tanulmány szerint igen.

A Queensland-i Egyetem a New South Wales-i Egyetemmel karöltve utána jártak, hogy a szem színe és az adott egyén tulajdonságai között milyen potenciális kapcsolat állhat fenn. A megfigyelések során többek között rájöttek arra is, hogy az észak-európai világos szemű emberek kevésbé egocentrikusak és megalkuvóak, míg sokkal jobban él bennük a versenyszellem a déli, sötétebb szemű embertársaikhoz viszonyítva.

A svéd Obero Egyetem pedig az írisz árnyalata és az emberek természete közt vélt kapcsolatot felfedezni.

Térjünk is a lényegre, és nézzük meg, hogy szemünk színe mi mindenre enged következtetni a tulajdonságainkat illetően.

Sötétbarna szemszín

A már-már feketébe áthajló sötétbarna szemszín ritkának számít. Akiket ezzel a szemszínnel áldott meg a sors, azokkal nem nehéz kijönni, mivel rendkívül jó az alkalmazkodóképességük. Sőt, egyes megfigyelések alapján kiemelkedően jól teljesítenek a sportok területén is, főleg olyan fajta sportokban, ahol egy célpontra kell fókuszálni. A magas szintű melanin nevezetű anyag hatékonyan hozza összhangba az agy sejtjeit.

Barna szemszín

A barna szemszín a legelterjedtebb világszerte. A prágai The Charles University szerint a barna szemű emberek nagyon megbízhatóak, szavahihetőek, gyengédek és mindennél fontosabbnak tartják a kölcsönös tiszteletet.

Kék szemszín

Az ősi időkben még úgy tartották, hogy a kék szemszín a barna szemű emberek valamilyen mutációjával jöhetett létre. A kék szemű emberek rendkívüli kitartással és belső erővel rendelkeznek, ám ezt gyakran nem mutatják ki a külvilág felé. Éppen ezért a társadalom gyakran gyengének és jelentéktelennek tartja őket, holott pont az ellenkező igaz rájuk. Nagy bennük a versenyszellem és a teljesítési vágy.

Szürke szemszín

A sötétbarnához hasonlóan, itt is egy igen ritka szemszínről beszélhetünk. A szürke szemszín kiegyensúlyozott személyiségre enged következtetni, viszont a szürke szemű emberek hajlamosak arra hajolni, amerre a szél fúj. Ezeknek az embereknek sokkal jobban meg kell dolgozniuk a sikerért, ezért bármilyen adandó alkalmat kihasználnak arra, hogy megkönnyítsék a helyzetüket.

Világosbarna szemszín

A leginkább „őzike szeműként” emlegetett világosbarna szemű embereket nagyon nehéz kiismerni, mivel minden ember más és más tulajdonságokkal rendelkezik. A barna szinte összes világos árnyalata megjelenhet, és ennek megfelelően változnak a személyiségvonások is.

Zöld szemszín

A zöld szeműeket mindig is titokzatosság és misztikum övezte. Valahol a barna és a kék szeműek vonásai között kell megkeresnünk, hogy mi igaz a zöld szemszínű emberekre. Egyszerre határozottak és csendesek, kiszámíthatatlanok és egyediek, viszont nagyon fogékonyak a kreatív energiákra és jól teljesítenek nyomás alatt is.

Érdekesség:

A University of Pittsburgh School of Medicine intézménye szerint a világos szemű nők sokkal jobban tűrik a fájdalmat, mint a sötét szemszínnel rendelkező társaik. Sőt, kevésbé hajlamosak a depresszióra és kevésbé szorongóak is.