Menü Bezárás

A teríték és az evőeszközök helyes használata

Bár az otthoni étkezések alkalmával maximum vendégek fogadásakor ügyelünk a helyet evőeszköz használatra, de nem árt felkészülni arra az esetre sem, ha egy nívós étterem finomságait kóstolnánk meg. Ekkor ugyanis nem csak a terítéken helyet kapott evőeszközök fogáshoz megfelelő használata fontos, hanem az is jelentőséggel bír, hogy miként helyezzük el az étkezés végeztével az evőeszközöket a tányéron.

Jobb helyeken erre igenis adnak, és lényeges tisztában lennünk azzal, hogy ez gyakorlatilag a pincérrel való kommunikációként van jelen az etikett szabályai között.

Lássuk most azokat a legfontosabb tudnivalókat, melyekkel még egy színvonalas étteremben is megálljuk a helyünket!

evoeszkozok

Amennyiben a kést és a villát mintegy háztető formában helyezzük a tányérra, abból látható, hogy még folytatjuk az étkezést. A késre merőlegesen, keresztben elhelyezett villa ezzel szemben azt mutatja, hogy jöhet a következő fogás. Ahhoz, hogy az elfogyasztott ételről véleményt alkossunk, nem feltétlen kell szavakba öntenünk mondandónkat, megtehetjük ezt az evőeszközök elhelyezésével is. Ha vízszintesen alulra a kést, fölé a villát tesszük, arról nyilatkozunk, hogy remek volt az étel. Ellenkező esetben a bal oldalra tett villa ágai közé szúrhatjuk a kést, ám ettől a főszakács valószínűleg nem lesz túl elégedett.

kes-es-villa