Menü Bezárás

A világ legkeményebb nagymamája jobban néz ki és jobban érzi magát, mint 30 évvel ezelőtt

Ő a világ egyik legkeményebb nagymamája – a nemzetközi súlyemelő bajnok, elmondása szerint jobban néz ki és jobban érzi magát, mint 30 évvel ezelőtt.

A világ legkeményebb nagymamája jobban néz ki és jobban érzi magát, mint 30 évvel ezelőtt

A 71 éves Mary Duffy 59 évesen leginkább azért kezdett konditerembe járni, hogy megszabaduljon a plusz kilóktól, és közben beleszeretett a súlyemelésbe. Jelenleg több mint 30 állam- és világrekord fűződik a nevéhez.

Mary nagyobb súlyokat emel, mint a legtöbb nála jóval fiatalabb férfi, de még így is rendszeresen mondják neki, hogy “túl öreg” ahhoz, hogy az edzőterembe járjon.

Bebizonyította, hogy a kételkedők tévednek, hiszen állva 115 kg-t, fekvő pozícióban 57 kg-t, és guggolásban 80 kg-t emel meg gond nélkül. A napi hat órás edzésnek köszönhetően jobban érzi magát, mint 40 évesen.

“Tíz évvel ezelőtt kezdtem el komolyan edzőterembe járni, amikor rájöttem, hogy nagyon sokat híztam. Emlékszem, amikor a tükörbe néztem, és arra gondoltam, ez nem lehetek én. Szerencsére gyorsan lefogytam, és rájöttem, minél többet edzek, annál jobban élvezem – és ez azóta is így van. 71 éves vagyok, de sokkal fittebbnek érzem magam, mint eddig valaha” – mondta büszkén Mary.

“Azt mondják, hogy túl öreg vagyok én már ehhez, de a mottóm az, hogy “nem lehet megállítani az órát, de vissza lehet tekerni. Néha azt kérdezem magamtól, hogy miért csinálom ezt? A negatív megjegyzéseket felülmúlják azok, akik azt mondják, hogy én inspirálom őket – és ez az, ami tovább hajt. Nem vagyok az az átlagos 70 éves, és nem is áll szándékomban, hogy olyan legyek!” – fűzi hozzá a 71 éves nő.

A nyugdíjas Mary fiatalabb éveiben is járt konditerembe, de csak 59 éves korában kezdett komolyabban edzeni, amikor az édesanyja meghalt. Édesanyja halála után két évig „szomorúan üldögélt”, és egyre csak hízott, és már nagyon kezdte kényelmetlenül érezni magát.

“Benéztem a tükörbe, és láttam, mekkora lettem. Emlékszem, azt gondoltam magamban: ‘Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy ilyen legyek, és beiratkoztam az edzőterembe’” – mondja.

Egy év múlva Bobby Calabrese személyi edző javasolta, hogy foglalkozzon súlyemeléssel. A heti két súlyemelő edzésnek, valamint a mindennapi kardió- és általános erősítő edzéseknek köszönhetően 2014-ben, 64 évesen vette a bátorságot, hogy részt vegyen első súlyemelő versenyén. Ezt követően évente kétszer indult nemzetközi versenyekre.

“Minél többet edzettem, annál jobban élveztem. Idősebb korban nehéz izmot építeni, és imádtam látni, hogy az izmaim egyre határozottabban körvonalazódtak, ahogy erősödtem. Nem akarok úgy kinézni, mint egy átlagos 70 éves nagymama, mert határozottan nem érzem magam annak. Nem hiszem, hogy valaha is abbahagynám a súlyemelést, hacsak nem feltétlenül muszáj. Még ha abbahagyom is a versenyzést, akkor is edzeni fogok, hogy formában tartsam magam” – mondja.