Menü Bezárás

A zsűri azt hitte, az 53 éves nő csak véletlenül tévedt a tehetségkutatóba: az első pár hang után megfagy a levegő

Jacqueline Faye egy 53 éves asszony, aki indult az angol X-Faktor-ban.

A hölgy Oxfordshire-ben él egy farmon, ahol elmondása szerint sok állat veszi körül. Például lovak, csirkék, kacsák, valamint két páva.

Az eleinte bátortalan asszony, egyszer csak bejelenti, hogy mit szeretne előadni a színpadon. Cilla Black – „You’re My World”-re esett a választása.

Ugye van az a mondás, hogy ne a borítója alapján ítéljük meg a könyvet.

Ez a mondás Jacqueline-ra is igaz, ugyanis legelső kiénekelt hangja után hatalmas tapssal illetik őt.

Énekhangja teljesen elvarázsolja mind a közönséget, mind a zsűrit. Még Robbie Williams is tátott szájjal nézi az előadását.

A zsűri minden tagja meglepetten hallgatja, hogy az asszony milyen iszonyatosan nagy tehetség.

Louis Tomlinson a One dierction egykori tagja azt mondta, hogy ilyennek kell lennie egy előadásnak. Nem számít az ember hány éves, meg kell élni a pillanatot és ő megélte.

Kommentelők szerint is tehetséges a nő, annak ellenére, hogy már 53 éves. Ő egy igazi szupersztár lesz, akit mindenki szeretni fog.