Az utca lakói – vagy városon a társasházakban élők – nem csak autó bütykölés, esetleg a ház előtti porta rendben rendberakása és – ha jártak – templomba menet, vagy netán a busznál, és a közeli kis boltban, meg egyik-másik szomszédhoz bekérezkedve tévénézéskor találkoztak, hanem néha összejöttek egy kis szalonnasütésre, vagy bográcsozásra is.
Ha bárkinek volt egy kis jófajta alapanyaga, szalonnasütéshez egy jófajta oldalszalonna, vagy pörkölthöz ismerős helyről, olcsón beszerzett hús, esetleg a mama száraztésztája slambuchoz, akkor szólt a többieknek, jöjjenek át ekkor, vagy akkor – általában vasárnap – és hozzanak nyársat, mert annyi nincs, vagy valami más hozzávalót.
Akinek hagymája, paprikája, paradicsoma volt az azt hozott. Ha főztek, akkor jól jött egy kis krumpli, vagy ugyanúgy a zöldségek – örült neki a gazda, ha akkor nem is kellett, majd más alkalommal felhasználták.
Volt, aki egy kis süteményt hozott, pogácsát, linzert, kelt tésztát – bármit… Nem az volt a lényeg, hogy mit, hanem az hogy vitt, és ott volt.
Az innivaló is összejött, valamelyik férfi családi sört vitt magával, a másik egy kis bort, vagy hoztak egy kis kontyalávalót, hogy az asszonyok se maradjanak ki a jóból.
A gyerekeknek meg előkerült a kamrából 1-2 finom szörp, egy kis befőtt, vagy ott volt a kertben a gyümölcs, aztán ehettek belőle annyit, amennyi beléjük fért. Nem volt gond, hogy nem szabad hozzányúlni, mert épp permetezték. Nem volt divat a vegyszer. Inkább kevesebb volt a termés, meg picit csúnyább, de finomabb.
Úgy működött ez az egész, mint amikor a mesében a szegény legény kőlevest készített.
Elkezdődött „szinte a semmiből”, aztán meg lett belőle egy jó kis lakoma.
A lényeg az volt, hogy együtt voltak. Együtt készítették elő a dolgokat, vágták, darabolták a szalonnát, vagy a húst, a hagymát a hozzávalókat.
Aprították a fát a tűzhöz, hordták ki szükséges eszközöket, tárgyakat. Széket, sámlit, kis asztalt, és amit hozott a társaság, hogy könnyen hozzányúlhassanak. Ne kelljen mindig beszaladgálni.
Akkoriban ismerték egymást az emberek. A szembeszomszédok is, meg az egymás mellettiek. Két-három szomszéd jobbra, két-három szomszéd balra, meg a túloldalon is. Ennyien voltak a „közeliek”. Ezek tudtak egymásról lényegében mindent. Hogy hívják a másikat, hol dolgozik, honnan került oda, mi a foglalkozása, mi a végzettsége, mikor vett kocsit, vagy mikorra várja a kiutalást. Hány gyereke van, az anyja él-e. Még azt is tudták, ha valaki elment hosszabb időre, vagy netán ő várt vendéget magukhoz egy-két hétre. És azt is, ha nem szeret seprűt fogni a kezébe…
Ha valami nagy családi összejövetel volt – az volt a legtermészetesebb, hogy a közeli szomszédokat is meghívják, hisz mégiscsak el kellett viselniük a nagyobb mozgást, meg az esetleg éjszakába nyúló mulatozást. Meg amúgy is. Sokszor a szomszéddal közelebbi kapcsolatban volta, mint egy távolabbi rokonnal.
Érdekes, hogyha megkérdezted őket, hogy barátok-e, akkor azt mondták, hogy nem – mert ahhoz több kell.
Pedig bármilyen apró-cseprő üggyel fordulhattál a szomszédhoz. Ha lehetősége volt rá, biztos hogy segített.
És legtöbbször nem kértek ellenértéket…
