Ámulatba ejtő produkció 3 népviseletbe öltözött kisgyerektől! Te is elolvadsz attól, amit látni fogsz!

Talán nincs is olyan népcsoport, akinek ne lenne a szívében-vérében a zene és a hagyományos népi táncok, melyek névjegykártyaként szolgálnak, bárhová is menne. A népzenébe és -táncba valamennyien beleszületünk, és ha még népviselet is társul hozzá, az maga a tökély!

Ámulatba ejtő produkció 3 népviseletbe öltözött kisgyerektől! Te is elolvadsz attól, amit látni fogsz!

Az alábbi videóban a hagyományos román népművészettel ismerkedhetünk meg egy szívmelengető koreográfiában, melyet három csöppség ad elő, a lehető legaranyosabb színjátékkal. Az együttes az AS névre hallgat, és változó életkorú gyerekeket foglalkoztat. A célja megkedveltetni a táncot a kicsikkel, és jókedvre, vidámságra ösztönözni őket a néphagyomány által. A formáció több tévéműsorban is szerepelt már, fellépésekre jár és versenyeket nyert. Létezése óta igazi lelki és kulturális táplálékként szolgál a népművészet rajongóinak.

Az egyedien kitervelt produkciót az együttes három legkisebb tagja indítja, a máramarosi vidékre jellemző folklór bemutatásával. A műsor folyamán a csoport többi tagja is színre lép, és amit együtt alakítanak, az valami zseniálisan szép! A tehetség, dinamizmus és az energia csak úgy árad belőlük, amit a viseletük színessége tesz teljessé.

loading...