Menü Bezárás

Andrea Bocelli és fia, Matteo, Ed Sheeran dalát énekelték – a rajongók odavannak érte

Andrea Bocelli fantasztikus hangját mindannyian jól ismerjük. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy fia, Matteo, szintén rendkívül tehetséges. Matteo nemcsak külsőleg hasonlít megdöbbentő módon az édesapjára, de az énekhangjában is felismerhető a hasonlóság.

Apa és fia nem most énekeltek először együtt, korábban már előadtak egy duettet, a Fall on Me című dalt Andrea albumáról. Matteo testvére, Amos Bocelli, szintén részt vett az album elkészítésében, ő zongorán játszott.

Ed Sheeran korábban szintén dolgozott már együtt a híres olasz tenorral, a Perfect című slágert adták elő közösen, angol és olasz nyelven.

2018-ban Andrea és Matteo úgy döntöttek, közösen is előadják Ed Sheeran sikeres dalát a BBC Radio 2 stúdiójában. A dal első részét Matteo énekli, a második részben Andrea hangja csendül fel, ő olaszul énekel, a végén pedig közösen fejezik be a dalt.