Menü Bezárás

Az édesanya viharos reakciója, amikor meglátja, hogy kit hozott haza a fia

Az indianai háziasszony, Eva Goubot házi videóját több mint 10 millióan látták. Ami teljesen érthető, a pillanatok alatt híressé vált nő egy interjúban elmondta, hogy abban a pillanatban hihetetlen erejű érzelmek öntötték el őt. Ilyen anyai örömöt eddig még nem érzett az életében. A Bidista Magazint érdekelte, hogy kit vihetett haza az asszony fia, ami ilyen érzelmi kitörést váltott ki belőle.

Donnie Gob, Eva fia, katona. A szolgálati elfoglaltsága miatt ritkán látogat haza, ezért édesanyja számára mindig öröm, ha meglátogatja őt. Főleg most, amikor a fiú végre megtalálta élete párját. Kedves gesztusként az ifjú pár egy meglepetést készített a szüleiknek. Nem jelentették be előre a látogatásuk okát. Karácsony előtt egy héttel Donnie hívta az édesanyját, hogy az ünnepekkor Mirandával meglátogatják őket. Természetesen, örömmel várták a fiatalokat, azonban Eva-nak fogalma se volt arról, hogy kivel fognak érkezni.

Íme, így válik egy édesanya nagymamává! Teljesen érthető Eva reakciója. Donnie és Miranda 2008-ban ismerték meg egymást, de mivel mindketten katonák, így tőlük független okok miatt, állandó nehézségekkel küzdöttek. Már nagyon régóta akartak gyermeket, és a sok ellentmondásos tényező miatt nem akarták, hogy a szüleik feleslegesen aggódjanak miattuk. Most üdvözölje mindenki a nemrég világra jött kis Melissa-t!

Donnie és Miranda ugyanígy lepte meg a lány szüleit, akiknek volt erejük magukban tartani ezt az örömhírt, hogy ne vegyék el a meglepetés örömét Eva-tól. Vagy lehet, hogy ők is annyira meglepődtek, hogy nem is gondoltak arra, hogy értesítsék a másik szülőket. Mi lenne az ön reakciója, ha az ajtóban tudná meg, hogy unokája született.