Menü Bezárás

Az ország fele szerelmes volt belé a hetvenes években

Budapesten született 1949. május 25-én, úgyhogy nemrég töltötte be 70. születésnapját.

Édesapja Nagy Zoltán grafikus, bankjegytervező, ő volt a régi magyar papírpénzek egyik tervezője.nÚgyhogy, ha kezünkbe veszünk egy régi tíz, vagy húsz forintost… nagy eséllyel az ő munkája is benne van.

Nagy Gábor 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Osztályvezető tanára Ádám Ottó volt, osztálytársai között pedig Bencze Ilona, Muszte Anna, Szegvári Menyhért, Timár Béla is ott volt.

Még főiskolás volt, amikor Zsurzs Éva meghívta Fabricius Antal szerepére A fekete város tévéfilm sorozatba.

Ezután következett a Keleti Márton által rendezett Bob hercege.

Később is foglalkoztatott színész volt, MészárosMárta, Fábri Zoltán is rendezte, szerepelt a Fábri Zoltán rendezett Ötödik pecsétben is.

Több mint húsz mozifilm van mögötte, és nagyjából ugyanannyi tévéfilm.

Sokat szinkronizált, legismertebb szinkronszerepe A klinika Udo Brinkmann-jának hangja…

1980-ig a Vígszínház tagja volt, majd Szolnokra szerződött.

1985-től ismét Pesten dolgozott a Tháliában. 1997-től pedig Sopron következett.Foglalkoztatott színpadi színész, bemutatóinak száma 170-en felül van.

Mint annyi, fiatal, kezdő színészként sikeres pályatársának – az ő sikerei is csendesebbek lettek később, filmszerepet keveset kapott. Úgy gondolja magáról, hogy nem járta be azt az utat, ami tehetségéből adódhatott volna.

Második házasságában él, első feleségétől, Pongor Ildikótól egy lánya született, így kétgyermekes apa.