Régen, ha valaki vonattal utazott, akkor szinte biztos, hogy bevásárolt belőlük, de legalábbis a kedvencét biztos megvette, hogy elmajszolja a hosszú úton.
Voltak mozgóárusok is a vágányok között, és az expressz vonatokon is jött a büfés, lehetett venni nála pót-dolgokat.
Fenn a vonaton drága volt minden, akárcsak a büfé kocsiban, de ha még indulás előtt feltankoltál, akkor akkoriban megfizethetőnek számított.
Az utas üdítő akkor volt nagy szám, amikor még nem volt ilyen-olyan kóla. Gyümölcslé volt, itatta magát. Meg hát hozzátartozott az utazáshoz, az meg egy gyereknek már minden csábító.
A felnőttek kávéztak néha, meg itták az otthonról hozott teát.
Aztán vették a csokirolót a gyerkőcnek, és h már vettek neki, akkor magukat is megjutalmazták.
Ez volt az az édesség, amit minden korosztály imádott akkor is.
És nem csak büfé termékek voltak. Főtt ételt is vehettél, a nagyobb állomásokon Utasellátó étterem működött, de Debrecenben volt Tejbár is. És méghozzá nagyon finom dolgokat lehetett kapni.
Nemcsak mindenféle tejterméket, hanem süteményeket is, vagy az akkor nagy szám Hotdog-ot.
Jó volt suli után akár csak azért is betérni, ha volt „némi készpénz”…
Inni egy pohár tejet, venni egy darab sütit, nézni az utazókat, a bőröndöt cipelőket, a jegyet váltókat. Álmodozni arról: ha mi is mehetnénk…
