Menü Bezárás

Az X-Faktor-győztes Ruszó Tibi szívszorító vallomása: „Idén végre senki sem marad éhes karácsonykor”

Balogújfalu — Már nagyon várja a karácsonyt Ruszó Tibi (16). A 2019-es X-Faktor győztese és családja igen szegény körülmények közt él, ám ez sosem jelentett akadályt abban, hogy az egész család együtt ünnepeljen.

– Nálunk az a hagyomány, hogy az összes testvér, unokatestvér összegyűlik, és együtt zenélünk, énekelünk – árulta el a Blikknek Tibike, aki nem is titkolta, anyagi helyzetük gyakran rányomta a bélyegét a szeretet ünnepére. – Mivel sokszor nem volt pénzünk, így kevés ajándék volt a fa alatt. Anyuék arra mindig figyeltek, hogy a gyerekeknek legyen meglepetés, de egymásnak időnként nem adtak semmit. Amióta felnőttem, igyekszem mindig valami aprósággal kedveskedni nekik, de idén még titok, mit rejtek a fa alá.

Ruszóék természetesen minden évben állítanak egy kis fát, amit a család apraja-nagyja közösen díszít fel. Az RTL Klub tehetségkutatójának megnyerése után Tibi megérdemli, hogy szenteste a kedvence kerüljön az asztalra, édesanyja ezzel is szeretne kedveskedni neki.

– A rántott hús a kedvencem, de eddig ritkán volt nálunk. Anyukám megígérte, a krumplisaláta mellé idén annyit süt, amennyit csak szeretnék. Korábban az ünnepeken is kevés étel jutott az asztalra, de idén biztosan több lesz! Bár a nyereményt még nem kaptam meg, van mit ünnepelnünk, szóval remélem, senki nem marad éhes, amikor feláll az asztaltól – mondta boldogan az X-Faktor győztese, aki az országos ismertségen felül 12 millió forintot nyert, így biztos benne, hogy a családját is sokkal jobban tudja támogatni, mint eddig.

Tibit a sikere óta egész Balogújfalu ünnepli, rengeteg rajongója lett, szinte megállás nélkül jelez a telefonja, ráadásul ő próbál is minden üzenetre válaszolni, ami szintén elég fárasztó, ezért is örül, hogy az ünnepeket családi körben töltheti, ahol feltöltődhet.

– Még mindig sokan gratulálnak, de egyre több olyan levél is van, amelyben segítséget vagy pénzt kérnek tőlem – árulta el Tibi, aki még nem tudja pontosan, mihez kezd a nyereménnyel. Korábban elmondta, tervben van, hogy a felvidéki településen vesznek egy új házat, de az is megfordult a család fejében, hogy Budapestre költöznek, hiszen az új karrierje a magyar fővárosba szólítja Tibit.

Koncerttel zárul az év

Ruszó Tibinek szinte már most tele van fellépéssel a naptára, ám a legjobban azt a koncertet várja, ahol korábbi versenytársaival lép majd fel. A fiatal énekes lapunknak elmondta, máig tartja a kapcsolatot az x-faktorosokkal, karácsonykor is üzen majd nekik, december 30-án pedig találkoznak is: az összes élő show-s versenyző színpadra áll a Liget Clubban az Élőshow Turnén, ahol többek közt az adásban elhangzott dalokat is hallhatják majd a rajongók.

forrás