Menü Bezárás

Beteljesült álomesküvő: az ikerlányok ikerfiúknak mondták ki a boldogító igent!

Egy évvel azután, hogy találkoztak egy évente megszervezésre kerülő ikerfesztiválon, Briana és Brittany valóra váltotta gyermekkori álmát, amikor összeházasodhattak Josh-al és Jeremy-vel, akik szintén ikrek.

Briana és Brittany már óvodás koruk óta mindig is arról álmodoztak, hogy egypetéjű ikrekhez fognak férjhez menni, mivel tudták, hogy senki sem fogja jobban megérteni az ikrek közötti erős köteléket, és más jellegű “ikerproblémákat”.

Ahhoz, hogy megtalálják a megfelelő párost maguknak, a nővérek mindig részt vettek az évente megrendezésre kerülő, Ohio állambeli Twinsburgban a Twins Days Fesztiválon, ahol végre találkoztak egy ikerpárral, akik felkeltették a figyelmüket. Brittany és Briana álma pedig hamarosan beteljesült.

Fotó: salyerstwins/Instagram

“Élénken emlékszem arra, amikor Brittany és én először megláttuk Josh-t és Jeremy-t az ikrek fesztiválján. Arra is emlékszem, amikor először beszéltünk mindannyian a fesztivál utolsó estéjén. Olyan volt, mintha minden lassított felvételben zajlott volna” – mesélte Briana.

A lányok abban reménykedtek, hogy Jeremy és Josh is ugyanazt az erős vonzalmat érezte, mint ők. Az álmuk teljesült, mivel a fiúk is hasonló érzelmeket tápláltak irántuk. Sőt, amikor aznap hazaértek a fesztiválról, elmondták anyjuknak, hogy végre találkoztak azokkal a lányokkal, akiket feleségül akarnak venni.

Amikor a lányok randevúzni kezdtek mostani férjeikkel, rájöttek, hogy Josh és Jeremy megfogadták, hogy soha nem házasodnak össze, hacsak nem lesznek szerelmesek egy egypetéjű ikerpárba.

Fotó: salyerstwins/Instagram

Josh és Jeremy hét órát autózott Tennessee-ből, hogy meglátogassák Brianát és Brittany-t Virginiában, és végül közös ajánlatot tettek nekik a virginiai Twin Lakes-ben. A kék ruhát és fehér kabátot viselő Briana és Brittany életének legszebb meglepetése az a pillanat volt, amikor Josh és Jeremy letérdeltek és megkérték a kezüket.

Kettős mesebeli esküvőjük egy valóra vált álom volt, és nagyon szórakoztató volt a közös tervezés, készülődés is. Mivel a nővérek ízlése megegyezett, és ugyanazt akarták, nem ütköztek semmiféle problémába.

Az esküvői szertartást egypetéjű ikerlelkészek celebrálták a “Twice Upon a Time” (Kétszer volt, hol nem volt) témájú szertartáson. A menyasszonyok hozzáillő selyem sellő alakú menyasszonyi ruhát és fátylat viseltek, míg férjeik egyforma fekete szmokingot öltöttek magukra.

Fotó: salyerstwins/Instagram

Esküvőjük után fájdalmas vetéléseken mentek keresztül a bennük lévő stressz miatt. Egyszerre szerettek volna teherbe esni, de ez sok kihívással járt.

Azonban Brittany hetekkel vetélése után teherbe esett, és alig néhány hónappal később Briana is babát vár, és néhány hónapon múlva boldog édesanyákként tarthatták karjaikba Jet és Jax fiukat.

“Közvetlenül azelőtt, hogy megtudtuk volna, hogy terhes vagyok Jaxszal, kettős szivárványt láttunk a Smith-hegy felett” – árulta el Briana.

Fotó: salyerstwins/Instagram

A párok a Smith Mountain Manor nevű hatalmas birtokon élnek. Otthonuk veteményeskertekkel, medencével és hatalmas pázsittal rendelkezik, ahol Jett és Jax szaladgálhatnak és játszhatnak. Amikor mindannyian otthon vannak, a párok együtt nevelik két gyermeküket, és velük töltik az időt.

Annak ellenére, hogy elválaszthatatlanok és mindent együtt csinálnak, a párok egy dolgot szerettek volna tisztázni a közös élet kapcsán: külön is kell időt tölteniük. A külön hálószobák mellett, amikor minőségi időre van szükségük házastársukkal, olyan helyet választanak otthon, ahol egyedül is lehetnek.

Amióta először találkoztak férjükkel a Twins Days Fesztiválon, Brittany és Briana bevallották, hogy életük kiteljesedett, és most már gyermekeikkel együtt vesznek részt a fesztiválon. Forrás