Nem mindegy milyen növényeket ültetünk egymás mellé! Ha nem a megfelelő növényeket ültetjük egymás mellé, akkor a terméshozam bizony csökkenhet. Ugyanez igaz fordítva is. Ha…
A cékla egy igazi szuperzöldség, ezért fogyasztását akár kötelezővé is lehetne tenni. De mivel mindenki azt eszik, amihez kedve van, így mégis és érdemes az…
Kolbászos gombócleves, most próbáltam ki először, viszont még sokszor el fogom készíteni Ma reggel olvastam a csoportban a kolbászos gombóc levesről, – olyan guszta volt,…
Ezúttal gyerekkorunk finomságai kerülnek terítékre, azon belül is azok az édességek, amelyek szinte biztos vagyok benne, hogy uralták a grundokat és titkos zugevéseket. Nosztalgiából sosem…
Az édesburgonya nem csak finom, hanem gyönyörű növény is! Nem csak az íze miatt érdemes nevelni, a gumós fejlődése folyamán csodás dús növényzettel kápráztat el…
Ez a régi időkben, negyvenes-ötvenes-hatvanas években bizony előfordult. Fokozatosan ugyan javult a helyzet, de valahogy a hónap végére azért egy kicsit csak össze kellett húzni…
A Buddhista tanítások életünk bármelyik szakaszában jól jöhetnek, ha egy kis megerősítésre, vagy útmutatásra van szükségünk. Összegyűjtöttük tehát azt a 15 értékes tanítást, mely segítségedre…
Persze írhattak volna többet, de a levélírás már akkor sem volt kedvelt szórakozása a férfi népnek. Ha szabadidejük volt a kiképzés alatt, a legritkább volt,…
Tepertős pogácsát télen süt az ember. Bár nagy hidegek azért nincsenek, a töpörtyűnek most van itt az idénye, így a belőle készült pogácsának is. Ilyenkor,…
Az idő minden emberen, élőlényen és tárgyon is nyomot hagy, mert a változás, átalakulás folytonos, megállíthatatlan. Jim Rohn azt mondja: “Vigyázz a testedre, mert ez…