Menü Bezárás

Dalai még évtizedekkel halála után is népszerűek – Máté Péter

Máté Péter Budapesten született 1947. február 4-én, és ugyanitt halt meg 37 évesen, 1984. szeptember 9-én.

Mai napig találgatnak haláláról az emberek, mindenfélét beszélnek – mint általában azoknál a híres embereknél, akik hirtelen és korán távoznak. Máté Péter szívbillentyű problémával született, amit úgy nézett ki, hogy felnőtt korára kinőtt. Pár évvel halála előtt volt kardiológián, ahol azt állapították meg, hogy nincs olyan problémája, ami kezelést igényel.

Végül mégis a szíve vitte el, szívelgyengülés által bekövetkezett embólia volt a halál oka.

íimg src=”http://femzine.com/wp-content/uploads/2020/08/dalai-meg-evtizedekkel-halala-utan-is-nepszeruek-mate-peter_5f46339ba3b1e.jpeg” width=”400″ height=”223″ border=”0″ data-original-height=”540″ data-original-width=”960″ />

6 éves korában  még magánúton, majd később 14 éves koráig zeneiskolában tanult. Gitározni, zongorázni, énekelni, de játszott elektromos orgonán is. Tanította Geszler György zeneszerző, Balassa P. Tamás, Bágya András. Érettségi után Külkereskedelmi Főiskolát végzett, jól beszélt angolul, 1965-ben a TAXI Vállalatnál egy együttesben énekelt, s játszott, amin kellett.
1967-ben a Rádió két felvételt is készített vele,az Úgy várom, jössz-e már? és a Mondd már c. dalait.

Aztán megnyerte az akkoriban népszerű pol-beat fesztivált.  Hétvégéken fellépett saját zenekarával a Vásárhelyi Kollégiumban. Ennek lehetett hatása, hogy a Műszaki Egyetemen 1968-ban megnyílt a Máté Klub.
1973-as, 74-es év az Express-együttesről szólt, velük lépett fel, hatalmas sikerrel szerepelt a drezdai slágerfesztiválon, a fődíjat is elnyerve.
1976-ban meghívták Írországba,  Castlebar Song

Contest-re, publikálatlan dalok versenyére – Tárd ki karjaidat c. dala első  díjat nyert. Hangszerelte a Jézus Krisztus szupersztár magyar változatát, és Júdást énekelte 1984-ben, a Madách Színház Arnold Wesker – A királynő katonái című darabhoz kísérőzenét írt. Csodálatos, mély érzelmű zeneszerző, énekes volt, kiválóan hangszerelt, és tanult hangszerein is tehetséges volt.

Énekstílusa egyéni volt, és repertoárja szerteágazó.

Több mint 150 dala őrzi emlékét, melyek között – mint később jelzem – világsláger is akad, valamint nemzetközi díjak..Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában akkor még feleségével, Dékány Saroltával. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn.  „Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett. Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával.Első felesége Dékány Sarolta volt, de rövid, összesen 2 évig tartó  házasságukból gyermek nem született.

Nem volt depressziós zseni, mint ahogy sokan lefestették, családi, baráti körben felszabadult, laza volt, két perc alatt bárkivel összebarátkozott, és volt, hogy honorárium nélkül ment el lagziba énekelni, mert egyszerűen szeretett szerepelni.

Felesége eredetileg pultosként dolgozott egy bárban, oda járt éjszakánként Máté Péter, és ott ült egész éjszaka a pultnál…

Első kislányuk megszületése után azonban már otthagyta a vendéglátóipart, az éjszakázás nem fért bele a kicsi nevelésébe. Bár Máté Péter későbbiekben sem vetette meg az éjszakázást, és kalandjai is voltak – ők ezekről tudott, de úgy gondolta, hogy ez a sikerrel járó „szükségszerűség”, előbb-utóbb „kinövi” a zenész.  Az idő teltével majd rendeződnek a dolgok.

Elég rapszódikus ember volt. Sokszor szárnyaló jókedvvel, sokszor letargiával. Nem igazán bízott magában, és félt a visszautasítástól, nem tudott ilyenkor erőt venni, és megmutatni magát a kétkedőknek, inkább odébbállt.

Nem sokkal halála előtt költöztek új lakásban, úgyhogy felesége egyedül maradt a felújítási munkákra, közben pedig ott volt a két kislány, akire gondolni kellett. Mindennapjaikat a terjengő pletykák tették még zaklatottabbakká. Hallani lehetett olyat, hogy a zenészt egy kocsmai verekedésben szurták le, de olyan pletykák is terjedőben voltak, hogy valójában öngyilkos lett, és „kicsapongó” felesége miatt. Végül közönségszervezőként sikerült a volt feleségnek elhelyezkednie, innentől rendeződött életük.

El kellett telnie legalább tíz évnek, hogy meg tudjon hallgatni egy dalt a férjétől, de idővel gyógyultak a sebek.

Halála napján felesége a két gyerekkel Pázmándon tartózkodott, sokszor volt ott a család. Egyik kolléga vitte a hírt, Máté Péter szívrohamot kapott. Az akkori híradások is erről beszéltek. Gyermekkorától kezdve gond volt a szívével, és érrendszerével.

Sajnos ennek ellenére napi 10 kávét ivott és két doboz cigarettát szívott.

Viszont ha felszedett pár kilót, akkor drasztikus fogyókúrába kezdett. Ennyi amennyi a nagyközönségre tartozik, tartozhat. A többi magánügy. Kívülről könnyű ítéletet mondani másokról, senki sem törhet pálcát más felett. A nagyközönségre annyi tartozik, hogy egy kivételes tehetség volt, aki – mint azóta bebizonyosodott – maradandót alkotott. Márpedig olyat, csak az igaz emberek tudnak…

Bár szakmai körökben elismerték, tudták róla, hogy hatalmas tehetség,  életében egyetlen nagykoncertet sem adott. Adhatott…

Fotó: Blikk Forrás