Menü Bezárás

Egy anya figyelmeztet: ha ezeket a jeleket látod az autód ablakán, okod van aggódni!

Nem újszerű gyermekcsíny, hogy a koszos-poros vagy befagyott autókra mindenfélét „ráfirkálnak”. Az viszont, amikor a „sárrajzok” furcsa sémákká alakulnak, egyértelmű, hogy ott már nem gyermekkéz munkálkodik.

Hátborzongató, de igaz lehet: vannak, akik különböző indíttatásból, de így üzennek egymásnak – az autó tulajdonosával és családjával kapcsolatban. Szóval, ha te is felismered ezen jelek egyikét, bizony okod lehet aggódni!

Egy anyuka sürgősen figyelmezteti autóstársait, hogy legyenek óvatosak, és ellenőrizzék a járműveiket a gyanús jelek miatt. Ő maga is több ízben fedezett fel kézzel írt furcsa szimbólumokat a kocsija ablakán, és míg kezdetben azt hitte, a gyermekei szórakoznak, később rá kellett döbbennie, ennél sokkal komolyan dolog zajlik a háttérben.

Laura Morgan a Merseyside-i Wallasey-ből többször is észrevette, hogy „X” jelenik meg az autója ablakán. Legelőször nagyjából két hónappal ezelőtt figyelt fel rá, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget neki.

A dolgok aztán baljósra fordultak, amikor a nő megállapította, a gyanús jelek csak éjszaka jelennek meg, és ez tovább fokozta aggodalmát. Laura ugyanis mindig közvetlenül az otthona előtt parkol, tehát aki „megjegyzi” a kocsiját, az pontosan ismerheti a családja minden egyes mozdulatát – írja a Mirror.co.uk.

„Majdnem két hónapba telt, mire egyáltalán rájöttem, hogy mi történik, először azt hittem, gyerekek, de este 10 és reggel 6 óra között történt” – fogalmazott Laura, aki addig kutakodott, míg kiderítette, mihez lehet közük a furcsa X-eknek.

Egyesek úgy vélik, hogy a jelek a tolvajok és betörők titkos nyelvének részei, akik így kommunikálnak egymással jelezve, hogy kit kell célba venniük. A szokatlan jeleket „Da Pinchi-kódként” emlegetik, mivel a bűnözői tevékenységgel kapcsolatosak.

Az “X” például azt jelenti, hogy a ház “jó célpont”, míg egy “X”-szel átszőtt kör azt jelenti, hogy valószínűleg nincs ott semmi, amit érdemes lenne ellopni.

A Safeguarding Hub – amely az egész Egyesült Királyságban megosztja az otthonvédelmi tanácsokat és információkat –, korábban úgy nyilatkozott: “Magunk között szólva elég széleskörű ismeretekkel rendelkezünk a betöréses lopásokról. Sok órát töltöttünk azzal, hogy beszélgettünk a zaklatott áldozatokkal, meglátogattuk a bűncselekmények helyszíneit, és foglalkoztunk a betörőkkel. Tényleg láttuk és tapasztaltuk, hogy ezeket a szimbólumokat a bűnözők használják” – erősítették meg Laura gyanúját.

Ugyanakkor kihangsúlyozták: „Ez nem jelenti azt, hogy ez a tolvajbandák közös akciója, hiszen a legtöbb betörő egyedül dolgozik. Nem akarunk ijesztgetni, és bizalmasan kijelenthetjük, hogy ezeknek a szimbólumoknak a használata nagyon ritka.”

Ennek ellenére, érdemes odafigyelni rájuk, és biztonsági óvintézkedésekben gondolkodni, amennyiben találkozunk valamelyikkel. A lista ugyanis elég hosszú ahhoz, hogy álmatlan éjszakáink legyenek. A ▲ (háromszög) például azt mutatja, hogy egyedülálló nő egyedül él az ingatlanban, míg a függőleges vonalak arra utalnak, hogy a lakásban értéktárgyak vannak. Érdemes továbbá odafigyelni az “M” betűkre is, amelyekkel azt üzenik, hogy reggel csapjanak le, míg az “N” éjszakai betörést jelent.