Menü Bezárás

Egy nagymama pénzt kért azért, hogy unokájára vigyázzon, az anyuka teljesen kiborult

A szülők bizonyos helyzetekben segítségért fordulnak a nagyszülőkhöz az unokák gondozásában. A munka és a gyereknevelés között nagyon nehéz zsonglőrködni a mai világban, a bébiszitter drága mulatság, éppen ezért néha jól jön a nagyszülők önzetlen segítsége.

Egy nagymama pénzt kért azért, hogy unokájára vigyázzon, az anyuka teljesen kiborult

Egy csalódott anya a világhálón osztotta meg a történetüket, amelyben azt meséli el, hogy a nagymama pénzt kért cserében azért, hogy vigyázzon az unokájára. A Mumsnet-en jelent meg egy bejegyzés, amelyben a Candyfloss11 nevű felhasználó arról írt, hogy az anyja pénzt kért azért, hogy a kilenc hónapos unokájára vigyázzon. A nagymama amúgy egy háztartásban élt a lányával, unokájával és vejével.

“Sokat segített, hiszen, amikor szükségünk volt rá, vigyázott a fiamra. Azt hittük, hogy szívesen teszi, mert mindig arról beszélt, hogy mennyire szeretne már unokát. Akkor döntöttem úgy, hogy lakjon velünk, amikor kifejtette, hogy milyen jól érzi magát velünk, és mennyire szereti az unokáját. Nemrég azonban azt mondta, hogy szeretne egy kis pénzt kapni a fiam gondozásáért, és nem esik jól neki, hogy egyáltalán nem fizettünk neki ezért cserébe” – írta a kétségbeesett anya.

A felhasználó azt is pontosította, hogy a nagymama, amikor odaköltözött hozzájuk egyáltalán nem említette, hogy pénzt kérne cserébe a “szolgáltatásaiért”.

“Nálunk lakik, nincsenek kiadásai, elvált és nyugdíjas, tehát az összes pénze megmarad neki” – írta a felhasználó. A szülők többször magukkal vitték nyaralni az idős hölgyet, mivel úgy gondolták, hogy több időt szeretne tölteni az unokájával.

“Ha egy bébiszittert kellene fizessünk, akkor inkább bölcsődébe vinnénk a gyereket, mivel nincs annyi felesleges pénzünk” – mondta a nő.

A világhálón számtalan tanácsot kapott az újdonsült anya.

“Egyetértek veled, de jobb, ha óvodába viszed a gyereket, és csak időnként kérd meg édesanyádat, hogy vigyázzon rá. Úgy tűnik egyáltalán nem élvezi ezt a szerepet” – írta egyik hozzászóló.

“Mondj igent, fizessétek ki, és közben a bérleti szerződést is megköthetitek vele, hogy fizessen a lakbérért cserébe” – adott tanácsot egy másik.

A legtöbb hozzászóló egyetértett abban, hogy ha pénzt kért cserébe a gyerekgondozásért, akkor ő is fizessen azért, hogy ott lakhat.

Néhány felhasználó azt tanácsolta az újdonsült anyának, hogy őszintén beszélgessen el a nagymamával. Megtörténhet, hogy az áll a háttérben, hogy alulértékeltnek érzi magát, és csak megnyugtatásra és szeretetre van szüksége. Forrás: filantropikum