Menü Bezárás

Egyre többen fogyasztanak filteres teát, pedig igen veszélyes lehet

A tea ízletes, a tea egészséges, a tea minden korosztály részére kitűnő ital lehet. De vigyázat, ez az ártalmatlannak tűnő itóka óriási veszélyforrás lehet, ha nem figyelünk, méghozzá azért mert a legtöbb teagyártó cég újításokat vezetett be.

Míg régen a legtöbb filteres tea csomagolását papír alapú kis tasakocskák jelentették, addig mára a legtöbb nagy teagyártó cég áttért a „selymes” filterek használatára, de a név ne tévesszen meg a selymes fényű és tapintású filterek közel sem selyemből készülnek. Ezek a kis teafilterek általában nylonból, vagy PET-ből készülnek, így gyanakvásra adhat okot a fogyasztásuk.

Az Environmental Scinece & Technology folyóirat alaposabban is utánajárt ezeknek a teafiltereknek, ugyanis fennáll a lehetősége a műanyagszennyezésnek. A kísérlethez megannyi különböző márkájú teafiltert vizsgáltak meg, természetesen miután a bennük található teakeverékeket eltávolították. Az üres filtereket egyesével vízbe tették és kb. 95°C-ra hevítették fel. Ez kiválóan szimulálja a normális teakészítés folyamatát.

Ezek után mikroszkópokkal vizsgálták meg a víz tartalmát és a filterek szerkezetét. Az eredmény lesújtó: billiónyi nano- illetve mikrorészecskéjű műanyagot találtak ezekben a vizekben.

A kutató csapat még ennél is tovább ment. Az így nyert mikro és nanorészecskéjű műanyaggal szennyezett vízbe vízibolhákat telepítettek és megfigyelték a reakcióikat. Ugyan a vízibolhák nem pusztultak el, de bizonyos rendellenességeket mutattak, ami egyértelműen a mikro és nanoszennyeződéseknek tulajdonítható.

Az még nincs tudományosan bizonyítva, hogy az ily módon a szervezetbe kerülő műanyagrészecskék milyen hatással lehetnek a szervezetünkre, de egy biztos, használni semmiképp sem használnak!

Az ilyen típusú teafilterekből kioldódó nylon és PET részecskék szintje meglehetősen magasabb, mint más élelmiszerek esetén, ugyanis szinte bármilyen élelmiszer szennyeződött lehet.

Tehát, ha lehet, kerüljük az ilyen típusú teafiltereket és válasszunk természetes, ömlesztett teakeveréket, amelyeket könnyedén felhasználhatunk teatojások segítségével.