„Újévre hozzátok megyek” – jelentette be Irén néni telefonon. – „És ne felejtsd el megcsinálni azokat az ételeket, amiket a listámon írtam.”
„Éva, ne vágj ilyen képet” – próbálta csitítani a férjem, Vili. – „Tudod, anyunak érzékeny a gyomra. Nem ehet akármit, se zsírosat, se fűszereset. Ezért kérte azokat az ételeket.”
– Vagy talán jobb lenne neki otthon maradni, minthogy tönkretegye az egész ünnepünket a „gyomrával”? – válaszoltam, alig visszafojtva a mérgemet. Elegem volt abból, hogy az anyósom állandóan keresztülhúzza a számításainkat.
– Hagyd abba. Ezen már nem változtatsz, megvette a vonatjegyet – zárta le Vili a vitát.
Irén néni már harmadik éve direkt az újévi ünnepekre jött. A terveink megint füstbe mentek. Pedig megígértük Zoliéknak, hogy együtt szilveszterezünk a hétvégi házukban. Idén bíztunk benne, hogy végre összejön. De a makacs anyós megint keresztülhúzta a számításainkat.
A barátaink már viccelődtek is rajta:
– Megint jön a Jégkirálynő? Akkor legalább szerezz neki egy jelmezt! Vagy hátha talál valami Télapót, hogy ne kelljen mindenkinek hallgatnia a zsörtölődését?
A barátoknak ez vicces volt, de nekem egyáltalán nem. A dühöm percről percre nőtt.
– Hogy lehetne őt eltántorítani ezektől az örökös látogatásoktól? Talán itt lenne az ideje, hogy otthon üljön, és ne rontsa el mások ünnepét? – fortyogtam magamban, és azon gondolkodtam, hogyan találhatnék kiutat ebből a helyzetből.
– Érzékeny a gyomra? Ugyan már! Ezt Vilinek talán beveszi, de nekem nem. Olyan egészséges, mint a makk! Direkt állította össze azt az étellistát, hogy elrontsa a kedvemet. Nos, Irén néni, ezúttal megmutatom, hogyan is kell tönkretenni az ünnepeket! – határoztam el, és egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben.
A terveimről még a férjemnek sem beszéltem. Minek előre lelőni a poént? Így minden sokkal természetesebbnek és érdekesebbnek tűnik majd.
Éva azt mondta a barátainak, hogy biztosan megyünk a hétvégi házba, de lehet, hogy kicsit késni fogunk.
„Még ha késünk is, akkor is együtt szilveszterezünk. Várjatok ránk” – nyugtattam meg őket telefonon.
De eszem ágában sem volt az anyósom listájáról főzni. Szó sem lehetett „ínyenc” pulykafasírtról, narancsszószos brokkoliról vagy fűszeres párolt halról! „Otthon parancsolgasson, de ha vendégségben van, azt eszi, amit elé tesznek. Ez a szabály, és nem én találtam ki” – gondoltam magamban.
Ehelyett egy sokkal fontosabb dologgal kezdtem foglalkozni.
Eszembe jutott egy vicces eset, ami öt évvel ezelőtt történt egy esküvőn. Akkor Olga néni, a nagynéném is ott volt. Ez a nő egy igazi jelenség volt. A személyisége és a temperamentuma senkit sem hagyott hidegen. Hangos, határozott és akaratos volt, mindig kiállt az igaza mellett, és nem félt vitatkozni azokkal, akik nem értettek vele egyet.
Akkor az esküvőn a nénémnek sikerült összevesznie Irén nénivel, az anyósommal. A kedvenc cigarettája lett az az eszköz, amellyel Olga néni porrá zúzta Irén néni összes érvelését a „tisztességes viselkedésről az ünnepségeken”. Az anyósom az eset után sokáig nem tért magához, és még egy évig emlegette a „szemtelen rokonát”. De én úgy döntöttem, hogy ezt az epizódot a magam javára fordítom.
Felhívtam a nagynénémet.
– Szia, unokahúgom! – harsogta Olga néni a telefonba. – Hogy vagy? Végre eszedbe jutott az öreg néni? Nektek, fiataloknak egyáltalán nincs lelkiismeretetek!
– Olga néni, csak meg akartalak hívni szilveszterezni. Minek ülj egyedül az ünnepekkor? Gyere, lazítsunk egy kicsit, és dumáljunk. Még nem is láttad az én kis Öcsikémet, pedig már négyéves – kezdtem el a tervem megvalósítását.
– Nos, ha már hívsz, megyek. Miért ne? Én leszek a Télapótok! – egyezett bele Olga néni készségesen.
„És a Jégkirálynő már megvan” – gondoltam magamban, alig visszafojtva a mosolyomat, és így szóltam:
– Várlak szeretettel. Amikor megérkezel a pályaudvarra, hívj, Vili eléd megy.
A terv első része sikerült. Már csak az újévet kellett kivárni.
Az anyósom jött, mint mindig, panaszokkal. A vonaton az útitársai hangoskodtak, és nem hagyták aludni. Vili a dugó miatt késett, ezért várnia kellett rá. Vacsorára pedig semmi sem volt a „diétás” listáján.
– Úgy látszik, éhesen kell lefeküdnöm – morogta Irén néni, és bement a szobájába, csak futólag megsimogatta Öcsi fejét.
Elérkezett december 31-e reggele. Alig vártam a nagynéném érkezését, és elképzeltem, hogyan fog a tervem működni.
Estefelé, amikor minden készen állt, Vili belépett a lakásba Olga nénivel. Hangosan nevetve, már a küszöbről elkezdett mindenkinek gratulálni a közelgő ünnephez. Irén néni rémülten nézett rá.
– Hát, Irén, ünnepeljünk! – jelentette ki Olga néni vidáman, választ sem várva.
Az este fénypontja a nagynéném kérdése volt:
– Ti, fiatalok, nem jönnek a barátaitok? Mi Irénnel jól elvagyunk.
Én egy pillanatot sem vesztegetve így szóltam:
– De igen, éppen készülődünk. Igaz, Irén néni?
Az anyósom tiltakozni próbált, de én már elkezdtem készülődni.
Az este nagyon jól telt a barátokkal. Irén néni pedig alig várta a reggelt, hogy összepakolhassa a holmiját.
– Inkább otthon töltöm az ünnepeket, olyan emberekkel, akik megértenek engem – mondta hűvösen.
A következő évben eszébe sem jutott, hogy eljöjjön. Vili és én végre úgy ünnepeltük az újévet, ahogyan megálmodtuk.