Menü Bezárás

Emlékszel még a Vészhelyzet jóképű Carter dokijára? Így néz ki most!

Bizony, változnak az idők.

Szinte hihetetlen, de már a Vészhelyzet című sorozat is retrónak számít, hiszen eredeti bemutatója 1994-ben volt az amerikai NBC csatornán. Nálunk 1996-ban kezdték adni nagy sikerrel.

A széria 15 évadot élt meg, ami rekordnak számít az NBC-nél: ennél többet csak a Különleges ügyosztály ért el eddig. A Vészhelyzet a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódott, sokféle emberi sorsot mutatott be, sokszor nagyon drámai hangvételben.

Az utolsó évad főcíme:

A sorozat egyik oszlopos tagja volt az ifjú rezidens, Carter doktor, akinek felnőtté válását is nyomon követhettük. A kissé bizonytalan fiatal srác remek orvossá vált, pedig szerepe szerint számos nehézséggel kellett megküzdenie (drogproblémák, támadások, és persze szerelmi csalódások).

A John Cartert alakító Noah Wyle akkoriban (23 éves korában) millió női szívet rabolt el, ma pedig már 47. születésnapját ünnepli. Wyle 1994 és 2005 között szerepelt a Vészhelyzetben, ez volt legsikeresebb szerepe, olyannyira, hogy a rajongók visszakövetelték, így a záró évad néhány epizódjában is szerepet kapott.

Az első jelenetei a sorozatban:

Wyle hatalmas rajongótáborra és népszerűségre tett szert, azelőtt és azután sem tudott olyan sikeres lenni, mint a Vészhelyzetben. Anyagilag is jövedelmező volt Carter doki bőrébe bújnia, hiszen a 2003-2004-ben forgatott évad minden epizódjáért 400 000 dollárt kapott, így minden évadban több millió dollárt keresett.

Karrierjében fontos állomás volt a Titkok könyvtára-trilógia, amiből 2014-ben sorozat is készült. Számos alkalommal jelölték Emmy-és Golden Globe-díjra a Vészhelyzet miatt, de ezeket nem tudta elnyerni. Wylenak három gyermeke van, első házassága 10 év után ért véget, jelenlegi feleségével, Sara Wells színésznővel 2014 óta élnek együtt és egy kislányuk született.