Menü Bezárás

Ezért kellene neked is a bal oldaladon aludnod

Tudjuk, mennyire fontos a jó pihenés ahhoz, hogy fenntarthassuk a mindennapi energiaszintünket. De vajon milyen pozícióban a legjobb aludni?

Egy tudományos elmélet szerint a bal oldalunkon való alvás egészségesebb lehet. Összegyűjtöttük azt a hat előnyt, amit ez a testhelyzet nyújthat.

Javítja a nyirokkeringést

A nyirokrendszer létfontosságú szerepet játszik a szervezetünkben azáltal, hogy eltávolítja a salakanyagokat és mérgező anyagokat. A mellvezeték (ductus thoracicus) a nyirokedény-rendszer legvastagabb törzse, és a bal oldalunkon található. Ezért, ha a bal oldalunkon alszunk, jobban támogatjuk a nyirokkeringést. Mivel a nyirokrendszer zsírokat, fehérjéket és más fontos tápanyagokat is szállít a szövetekbe, a bal oldalunkon fekve ezek gyorsabb felszívódását is elősegíthetjük.

Megkönnyíti a lép munkáját

A lép a nyirokrendszer legnagyobb szerve, és szintén a test bal oldalán található. Amikor a bal oldaladon alszol, a léped sokkal hatékonyabban működik. Ennek fő oka a gravitáció, ami elősegíti a vér áramlását a lépbe, és így lehetővé teszi, hogy az gyorsabban megszabaduljon a szennyező anyagoktól.

Elősegíti a salakanyagok eltávolítását

A vékonybél és a vastagbél találkozási pontja (valvula ileocoecalis; Bauchin-billentyű) a test bal oldalán található. Amikor a bal oldaladon alszol, a gravitáció megkönnyíti a salakanyagok átjutását a vékonybélből a vastagbélbe. Ez lehetővé teszi, hogy a vastagbél gyorsabban távolítsa el a szervezetből a salakanyagokat.

Csökkentheti az éjszakai gyomorégést

Ha gyakran szenvedsz gyomorégéstől, akkor az a legjobb, ha a bal oldaladon fekszel, Z betű alakban. Ebben a testhelyzetben a gyomor az alsó záróizom alatt helyezkedik el, amely összeköti a nyelőcsövet a gyomorral. A bal oldalon való alvás megakadályozza, hogy a gyomorsav bekerüljön a nyelőcsőbe.

Óvja a májat a túlterheléstől

Mivel a máj a test jobb oldalán található, ha a jobb oldalunkon fekszünk, megterhelhetjük ezt a szervet. Azonban, ha a bal oldaladon alszol, a méreganyagok nem terhelik túl a májadat.

Jót tesz a szívnek

A szív a bal oldalon vért kap a tüdőből, és azt pumpálja a szervezetbe. Ezért, ha a bal oldaladon alszol, segíthetsz a szívednek könnyebben és hatékonyabban végezni a dolgát. Így a gravitáció megkönnyíti a keringési rendszer működését, különösen az aorta és vena cava inferior (VCI) vagy alsó üres visszér esetében, ami az oxigénmentes vért az alsó végtagokból a szív felé szállítja, és a gerincoszlop jobb oldalán helyezkedik el. Forrás