Menü Bezárás

Fogadalmat tettek, hogy ha 50 évesen egyedülállók lesznek, egybekelnek. Méghogy nem hihetünk a sorsban!

A minnesotai származású Kimberley Dean és Ron Palmer közel 40 évvel ezelőtt ismerkedett meg egymással. Ugyanabba a gimibe jártak, egymásba szerettek, és járni kezdtek. Egy évig voltak együtt, aztán miután lediplomáztak, külön utakon folytatták az életüket.

De ahogy telt az idő, mindketten rádöbbentek arra, hogy a kapcsolatuk egyedi volt, azt a bizonyos szikrát pedig soha senki mellett nem találták. Ami ezután következett, méltó lenne egy játékfilm főjelenetére!

Fogadalmat tettek, hogy ha 50 évesen egyedülállók lesznek, egybekelnek. Méghogy nem hihetünk a sorsban!

„Utolsó gimis évemben randiztunk, aztán szakítottunk, de mindvégig jó barátok maradtunk.” – kezdett bele a mesélésbe Ron, aki nemrég töltötte az 54. életévét. A férfi pontosan tudta, hogy a diplomaosztó utáni körülmények meg fogják őt változtatni, és hogy biztosan szeretne majd más lányokkal is randizni, így őszinte volt Kimberlyvel.

Pár év különbséggel, Ron nőül vette új szerelmét, és Kimberly is hozzáment az akkor még igazinak tűnő pasijához. A férfi házassága 7 év után futott gallyra, és a nőé sem bírta sokkal tovább. Két kislány édesanyjaként, Kimberly 1998-ban adta be a válókeresetet.

A két gimis szerelmes azonban mindvégig tartotta egymással a kapcsolatot. Ritkán ugyan, de beszélgettek, és a barátságuk akkor is élt, miközben ők épp egy másik kapcsolatban voltak.

„Mindig is kényelmesen éreztük magunkat a másik társaságában.” – fogalmazott a most 51 éves Kimberly, hozzátéve: „Befejezzük egymás mondatait, hahotázva nevetünk a másik ostoba viccein. Mintha mi lennénk a yin és a yang.”

„Hol egy levélke, hol egy telefon érkezett tőle. Amikor párkapcsolati gondjaim adódtak, felhívtam, és ő mindig segített túljutni a zűrzavaron.” – magyarázta Ron. „Gyönyörű barátság volt, és ezt senki sem tudta elvenni tőlünk.” – egészítette ki az egykori szerelmes.

Fogadalmat tettek, hogy ha 50 évesen egyedülállók lesznek, egybekelnek. Méghogy nem hihetünk a sorsban!

Gyakorlatilag sosem telt el egy év anélkül, hogy ők legalább kétszer ne beszéltek volna egymással. Az egyik beszélgetésük során (ekkor már mindketten túlléptek a harmincon), furcsa fogadalmat tettek: ha 50 éves korukban egyedülállók lesznek, akkor összeházasodnak – ez az ostobának tűnő ígéret pedig megváltoztatta az életüket.

Mindketten úgy bólintottak rá e kijelentésre, mint a világ legártatlanabb viccére, mely sosem fog valóra válni. Tévedtek. Kimberly a szakításuk után 37 évvel hozta fel a témát: „Azt mondtam neki: emlékszel még arra az ostoba kis fogadalmunkra?”, és Ron emlékezett rá.

„Azt kérdezte, ha úgy adódna, összefutnánk-e újra. Azt feleltem, ’tudod, ezzel egy fantasztikus barátságot sodornánk veszélybe’. Mert ha ezúttal sem működne, nem hinném, hogy továbbra is fenn tudnánk tartani ezt a jó viszonyt.” – fejezte be már Ron a Kimberly által elkezdett gondolatot. Végül azért mégis úgy döntöttek, belevágnak, és adnak még egy esélyt egymásnak.

„Bár hezitáltam, amikor felajánlotta, rá kellett döbbennem, a lelkem mélyén még mindig éreztem iránta valamit. Azóta pedig az életem egyszerűen csodálatos!” – folytatta Ron. 2016 utolsó éjszakáján kérte meg Kimberly kezét, és a nő természetesen igent mondott. 2017 június elsején tartották meg az esküvőt, megvalósítva a lehetetlent.

Fogadalmat tettek, hogy ha 50 évesen egyedülállók lesznek, egybekelnek. Méghogy nem hihetünk a sorsban!

„Az egész egy ostoba viccel kezdődött, melyről a világért sem gondoltuk volna, hogy valaha is valóra válhat. Mindketten külön kapcsolatokban voltunk, és nézd, hová jutottunk!” – hitetlenkedett Ron.

A boldog házaspár megragadta az alkalmat, hogy üzenetet címezzen a nagyvilágnak: még ha képtelenek is együtt maradni az emberek, ne ellenségekként váljanak el. Legyenek barátok, mert sosem lehet tudni, mit hoz majd a sors.

„Még most is barátok vagyunk, de házasok is. Ez bárkivel megeshet, szóval ne adjátok fel!” – fogalmaztak. Arra a kérdésre pedig, hogy mi változott azóta, hogy együtt élnek, Ron a következő választ adta: „Semmi, csupán az, hogy most jóval boldogabbak vagyunk!”.

Hát nem aranyos?