Menü Bezárás

Gyerekek és az okostelefon: Rosszabb a helyzet, mint azt gondoljuk

Dr. Nicholas Cardaras véleménye a felnövekvő Y- generációról!

Gyerekek és az okostelefon: Rosszabb a helyzet, mint azt gondoljuk

A szülők többsége általában tisztában van a multimédiás eszközök, gyerekeikre gyakorolt negatív hatásával. Majdnem napi szinten előfordul, hogy ha elvesszük a gyerektől ezeket az eszközöket, képesek dühkitörést produkálni, vagy ami még rosszabb, ezek hiányában unottá, és egykedvűvé válnak.

Az mindannyiunk előtt világos tény, hogy a táblagépek, az okostelefonok és egyéb „kütyük”, egyfajta digitális drogkén fejtik ki hatásukat a fiatal generációra. Egy újabb kutatás szerint, ezek az eszközök képesek úgy befolyásolják az agykéreg működését, akár a kokain.

A technológia ezen új vívmányainak használatakor megnövekszik a szervezetben a dopamin szint, ami az öröm érzésért felel, és ez hosszútávon függőséghez is vezethet.

Dr. Peter Wybrow, a kaliforniai Idegtudományi Egyetem doktora szerint, tanulmányok bizonyítják, hogy ezen digitális eszközök hosszú távú használata depressziót, agresszivitást és nagymértékű szorongást okozhat, sőt akár a valóságérzés torzulását, vagy teljes elvesztését is eredményezheti.

Mint ahogyan a drogok esetében is, ezen eszközök használójára gyakorolt hatásától is, egyfajta terápiával lehet megszabadulni, ami azt jelenti, hogy az adott személytől teljes mértékben meg kell vonni mindenféle „digitális kütyü” használatát, sőt még a televíziót is ki kell iktatni teljes mértékben az életéből.

Ez a digitális megtisztulás a szakemberek szerint 4-6 hetet ölel fel, ennyi időre van szüksége a károsodott idegrendszernek a regenerálódáshoz.

Mit tegyünk, hogy gyerekeink ne essenek ezen eszközök áldozatául?

Mindenekelőtt Lego a Minecraft helyett, könyv az iPad helyett, és a természet meg a sport a televíziózás helyett!”- ajánlják a szakemberek.