Menü Bezárás

Ha társasmagányból menekülsz, a valódi egyedüllét már nem ijesztő…

Van, amikor csak látszólag van társad. Pedig az ágyneműdön ott egy másik test lenyomata, a bankszámládnál szerepel egy társtulajdonos, és a konyhaasztalnál is együtt ültök vasárnapi ebéd közben. Mégis folyamatosan éhezel – szeretetre.

A szakítás többnyire legalább olyan mély gyászfolyamattal jár, mintha meghalna egy hozzátartozónk. Mégis, akad válás, amelyet szinte megkönnyebbüléssel bonyolít le az egyik fél. Nem azért, mert érzéketlen, nem azért, mert nem vágyott volna minőségi folytatásra. Egyszerűen ő már a házasság közben elgyászolta a kapcsolatot, „elsiratta” a másik felet.

Ha társasmagányban élsz, gyötrőbb a csend és fájóbb az érintések hiánya, mintha egyedül, egy üres lakásban tengetnéd a napjaid. Mert a szerelmi kapcsolat szövetség. Ígéret, hogy szenvedélyt, szeretet, figyelmet, törődést, esetenként támaszt nyújtotok egymásnak, s ebbe a fizikai és lelki odafordulás egyaránt beletartozik. Mégis, számtalan házasságban kimerül a kommunikáció a bevásárló lista felsorolásával. Nem csoda, hogy idővel éhezni kezd a szellem és a lélek.

Csókok, simogatások, ölelések nélkül pedig beáll a bőréhség, amely a pszichológusok szerint az immunrendszer gyengüléséhez és komoly betegségekhez is vezethet.

Ilyenkor a válás gyakran már nem feldolgozásra váró traumát jelent. Sokkal inkább egy lezárási folyamat végét, ami a felszabadulás és egy egészen másfajta boldogság felé vezet.

Ekkor már becsülöd a csendet, hiszen nem mellőzöttséget, hanem békét és harmóniát sugall. Az egyedüllét pedig reményt, mivel magában hordozza a változás lehetőségét. Esélyt ad rá, hogy idővel ismét beengedj az életedbe valakit, aki szenvedéllyel, szerelemmel, figyelemmel fordul feléd közöny helyett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez járt a fejemben, amikor az egyik barátnőm szinte pirulva tette fel a kérdést: „Szégyen, hogy ennyire boldog vagyok, mióta elváltam?”

Nem, szerintem nem az. Egy párkapcsolat rengeteg felelősséggel, kihívással és feladattal jár, mindezt pedig csak akkor érdemes felvállalni, ha cserébe boldogságot kapunk és adunk.

Persze, számtalan lehetőség adott, ha tenni szeretnénk egy megromlott házasságért, ezekkel érdemes élni. Sokan újra egymásra találnak egy sikeres párterápiának köszönhetően, és örömmel folytatják a közös életet.

Ám előfordul, hogy valamennyi próbálkozás ellenére a papíron való összetartozáson túl semmi mást nem tudunk felmutatni. Egyértelművé válik, hogy a párunk tartósan érdektelen a belső világunk, az érzéseink, a megéléseink iránt. A közös gyakorlati érdekeken túl nem számíthatunk rá, és szemernyit sem törekszik a problémák megoldására.

Ilyenkor a legjobb elbúcsúzni. Hiszen mindenki megérdemli a boldogságot – hogy a közös otthon fogalma harmóniát, és ne lelki sivárságtól kongó falakat jelentsen.