Menü Bezárás

Híres idegsebész: 10 “parancsolat”, ami segít, hogy megőrizzük az egészségünket

Az egészséges táplálkozás és a mozgás mellett más „összetevőkre” is szükség van ahhoz, hogy boldog és egészséges életünk legyen még egészen idős korunkban is. A megfelelő pihenés és a mosoly is ezek közé tartoznak. A híres idegsebész, dr. Alexandru Vlad Ciurea, megosztja velünk egy egészséges nap „tízparancsolatát”.

Az első „parancsolat”: Ki korán kel, egészséget lel

Az idegsebész szerint a legfontosabb szabály az, hogy minél korábban ébredjünk fel reggelente! Az egyszerű falusi emberek is aludni térnek a tyúkokkal, és reggel már az első kakaskukorékolásra felébrednek. Az ébredésnek reggel van itt az ideje, nem délelőtt 10 órakor. Ha 9-10 óra körül ébredünk, természetes, hogy fáradtnak érezzük magunkat.

Második „parancsolat”: Tiszta levegő – egészséges agy

A második dolog: ne azzal kezdjük a napot, hogy rögtön kinyitjuk a hűtőszekrény ajtaját, és ennivalót keresünk. Menjünk ki a szabadba, szívjunk egy kis friss levegőt! Ez a levegő nem a tüdőbe megy, ahogy mindenki gondolja, hanem egyenesen az agyba. Nyissunk ki minden ablakot, hogy a rossz levegő a távozzon lakásból.

Harmadik „parancsolat”: Mozgok, tehát vagyok

Miután kinyitottuk az ablakokat, és így működésbe hoztuk az agyunkat, jöhet a következő mozzanat: tegyünk néhány lépést. Miért is jó ez? Azért mert ez beindítja a keringést, a szívet. Mozgok, tehát vagyok, mondta egy bölcs japán.

Negyedik „parancsolat”: A jó nap egy reggeli zuhannyal indul

Miután a testmozgással megvagyunk, jöhet a napi higiénia, amellyel megszabadulhatunk a felgyülemlett mérgező anyagoktól, hiszen a mozdulatok, amelyeket a zuhany alatt teszünk, tulajdonképpen megfelelnek egyfajta jógának, még ha nem is tudunk róla.

Ötödik „parancsolat”: A csendben elfogyasztott reggeli

Most már itt az ideje, hogy együnk. A reggelit teljes csendben és nyugalomban kell elfogyasztani, anélkül, hogy folyton a telefonra pillantanál, és információval bombáznád az agyadat.

Hatodik „parancsolat”: Egy csésze egészség

Lényeges ponthoz érkeztünk: a teához vagy a kávéhoz. Az a legjobb, ha teljes csendben és nyugalomban fogyasztunk el egy csésze italt, az élvezet és az emésztés megkönnyítése céljából egyaránt.

Hetedik „parancsolat”: Mosoly a jó egészségért

A hetedik titok: a mosoly. Az ember, és legfőképpen az agy legjobb barátja nem a számítógép, hanem a mosoly. Egy mosollyal megváltoztathatod a mentális hozzáállásodat, a munkaképességedet, és a környezetedben lévő feszült embereknek is segíthetsz ellazulni.

Nyolcadik „parancsolat”: Könnyű ebéd

Az idegsejteknek nincs szükségük sok táplálékra ebédidőben. Ha telezabáljuk magunkat, az csak elnehezít, több vér áramlik a gyomrunkba, és kevesebb jut az agyunkba.

Kilencedik „parancsolat”: A vacsora legyen még az ebédnél is könnyebb

Az esti étkezésnek a lehető legkönnyebbnek kell lennie, ne terheljük túl a szervezetünket, és ne fogyasszunk sok húst és nehéz, zsíros ételeket, mert ezzel nem csak az agyunkat terheljük meg. Megterheljük a hasnyálmirigyet, az emésztőrendszert, a szívet is, ezért nem szabad túlzásba esni az esti étkezéssel. Egy másik rendkívül rossz szokás a túlzott esti alkoholfogyasztás, ami egyáltalán nem vezet semmi jóra. Sőt, számos probléma származhat belőle.

Tizedik „parancsolat”: Az édes álom

Elérkeztünk a legfontosabb ponthoz: az alváshoz. Ez az, amit a legtöbben nem veszünk elég komolyan. A világ megfeledkezett róla, mikor is kell aludnunk: a tyúkokkal együtt kell nyugovóra térnünk. Miért? Számos elektroenkefalográfia vizsgálat bebizonyította, hogy a leghatékonyabb időszak az alváshoz az este 10-12 óra közötti periódus. Kapcsold ki a tv-t, a telefont, minden hasonló eszközt, és pihenj! Mit gondolsz, mi történik ilyenkor a testünkben? Az alvás megtisztítja az agyat. Miközben az agyunk egy része pihen, a másik, vegetatív funkciókért, és a szervek működéséért is felelős rész, megszabadul a nap során felgyülemlett méreganyagoktól, így az egész szervezetünk pihen, és másnap reggel kezdődhet minden elölről. Forrás