Régen sehogy…
Fel sem merült, iskolába semmiképp.
Nem csak azért, mert a tanárok szóltak volna.
Mindenütt azt duruzsolták a füledbe, hogy a természetes szépség a legszebb…
Előfordult, hogy egy-egy lány visszafogottan, vagy kicsit túlzásba esve kikészítette magát, nem lett belőle ügy.
Egyszerűen úgy érezte ő is, hogy jobb a többiekhez tartozni – ritkán fordult elő, „erős felindulásból”.
Nem volt szokás még daueroltatni sem, legfeljebb a ballagásra.
A szülők is azt sugallták, hogy a fiatal kornál nincs szebb, ezt elrontani bármi külsőséggel – felesleges. A dauer amúgy is az időseknek való.
Egy házibuliba, bálba, vagy diszkóba persze megengedett volt egy enyhe smink, de nem bújtak vastag alapozó mögé.
Akkoriban csak a szellemiek között volt, aki óvatosan festette magát, de az is csak úgy, hogy természetesnek hasson.
Ha valaki élénk színeket használt, azzal nem tudtak mit kezdeni, úgy voltak vele, hogy nyilván állandóan a pasizáson jár az esze.
Hajfestés még nem volt divat, még csak nagyon kevesen jártak fodrászhoz e miatt. Hisz drága volt, meg amúgy is az ősz haj a bölcsesség jelképe volt, nem volt szégyen.
Ráadásul otthon nem is volt rá lehetőség, csak színezőpaszták voltak, amik a párnát is menthetetlenül összefogták.
A nagy hajfestési mánia valamikor a rendszerváltás környékén jött el. Onnantól az egész ország kiszőkült, a magyar fiúk tán nem is tudják, hogy a lányok nagyon nagy része barna…
Régen általánosban a lányok még kislányok voltak. Kislányként viselkedtek – persze próbálták csinosítani magukat, de ez a ruhára korlátozódott, és a hajviseletre.
Hajviseletnél arra utalok, amikor így, vagy úgy fésülték, vagy összefogva varkocsba, netán két copfba, aztán ha megunták, akkor jött a rövid, sportos haj.
De ha előállt volna egy hetedikes-nyolcadikos leányzó azzal, hogy ő most szőrteleníteni akar, vagy a haja neki jobban tetszene melírozva, a szemöldökét kiszedetné, vagy kiszedi maga, de teljesen vékonyra, esetleg tetováltatna helyette, esetleg fogyózna, mert hogy a 170-es magasságához az 52 kilós súlya inkább egy bálnáé, mint egy nyolcadikos lányé – a szülő egyből magába szállt volna, hogy mit rontott el, és nagy eséllyel szembelocsolta volna a leányzót egy pohár vízzel, hogy térjen észhez.
Egy átlag lány fejében eszébe sem jutott, hogy változtathatna magán, plasztikáztathatná a mellét, hogy a fiúnak jobban tetsszen, vagy formásítaná a popóját… Főleg egy fiú kedvéért.
Ha előadta volna a srác a farbát, régen egy lány faképnél hagyta volna abban a pillanatban – mert hogy szeretheti őt magát, ha át akarja alakítani. Akkor a kapcsolat marhaság.
