Menü Bezárás

Hogy fogadták, amikor hívatlan vendég érkezett

A régi időkben, ha valakit nem láttak szívesen – nem óvatoskodtak, nem köntörfalaztak, csak az nem érezte, hogy nem stimmel valami, aki nem akarta.

A vendéglátásnak is volt egy ceremóniája, ezt büntetlenül átlépni nem lehetett.

Őszinték voltak az emberek, kimutatták érzéseiket, de árnyaltan – hogy oktalan sértés ne legyen.

Ha bent volt a család a házban, és az illető beszólt, hogy “Adjon Isten” – és a gazda kiszólt, hogy “Várjon Kend, mingyár’ kimegyek”, az biztos jele volt annak, hogy nem kívánt vendég.

Hisz nem hívták be… Ilyenkor illett minél rövidebbre fogni.

Aztán ha elkezdte a mondókát, a kérdésekből-válaszokból is össze lehetett rakni, hogy gondolkodnak felőle, hisz volt egy normál menete a beszélgetéseknek.

Jó kapcsolatban megkérdezték az érkezőtől azonnal, hogy “Mi járatban van mifelénk?”,

De ha hívatlan, nem szívesen látott volt –  ezt ekkor nem tették meg.

Ilyenkor általában az érkező kérdezett rá, hogy “Mit gondolnak, miér’ jöttem?”

– Általában a gazda erre annyit felelt, hogy “Majd kiderül, ha elmondja Kend!”

És hogy nyomatékosabbá tegyék a jeleket: a ház lakói látványosan dolgozni is kezdtek valamit, hogy éreztessék, még annyira sem hajlandóak, hogy a teendőiket félbeszakítsák a kedvéért.

Ha hellyel is kínálták az illetőt, az is csak hevenyészett volt: “Hát üljön le Kend valahol, ha talál magának helyet..!”

A gazdasszony sem kereste kedvét, nem kínálta meg semmivel, és ha kérdezte is valamiért az asszony, akkor az csak félvállról, éles hangon válaszolt.

Nem volt invitálás, és ha mégis bekerült valahogy a házba, akkor csak közvetlenül az ajtó mellett kínálták hellyel.

Ez egyértelmű jel volt, hisz a házba minél beljebb invitáltak valakit, annál szívesebben fogadták.

.Az ilyen hívatlan, “akkor lássam, mikor a hátam közepén”-t, általában ki sem kísérték.

Ha csak a gazdának volt dolga vele esetleg kikísérte a kiskapuig, megvárta míg kimegy az érkező, aztán már ment is befelé.

Ha pedig nagyon nem szerették, vagy olyan ügyben jött, rossz hírt hozott, vagy kötekedni jött, akkor még a kapuig sem kísérte senki, hanem “Menjen Kend Isten hírivel” – és elengedték…

Nem játszottak színjátékot, mindenki tudta, hogy hová tartozik, és előbb-utóbb azt is tudtára adta a közösség: mennyit ér…

Fotó: Fortepan/Fortepan