Minden ember életében elérkezik az időszak, amikor összefoglalja élete sikereit. És ekkor, tanulva a saját hibáiból, sokkal bölcsebbé válik.
Ez a pillanat általában tiszteletre méltó, idős korban érkezik el. Ekkor, ahogy végignézel az életeden, rájössz, hogy sok mindenben hibáztál, hogy mennyire indokolatlanul töltötted el azt az időt, amit már soha nem kaphatsz vissza.
Anna Kiryanova pszichológus valami különlegeset látott az idős emberek történeteiben, amelyek alapján pontosan megfogalmazta, mi az, amire a fiatalabb generációknak figyelniük kell.
Mit fogsz megbánni idős korodban?
Nem azt fogod a leginkább bánni, hogy túl keveset utaztál.
Nem is azt, hogy túl kevés figyelmet fordítottál a lelki fejlődésedre, vagy nem biztosítottad a megfelelő nevelést a gyerekeidnek.
Nem az lesz a legnagyobb bánatod, hogy nem szenteled magad a művészeteknek. Bár valószínűleg ezt is bánni fogod, mondják egyes pszichológusok, akik még távol állnak az idős kortól.
Anna Kiryanova sok idős emberrel beszélgetett, akik még mindig tisztán gondolkodnak. Legtöbben azt sajnálták, hogy megengedték, hogy kihasználják őket.
Megbántva és sértve érezték magukat emiatt, és bántotta őket a saját gyávaságuk. „Miért is nem mondtam valamit, amikor a főnököm elvárta tőlem, hogy három ember helyett dolgozzak?” – mondta az egyik nő.
Egy másik nő arra emlékezett vissza, amikor a rokonai meglátogatták őt az egyszobás lakásban, ahol a férjével és a gyerekivel lakott. Hetekig maradtak náluk vendégségben. Egyedül ő gondoskodott a főzésről és arról, hogy jó érzéssel kezelje a vendégeket – és mindezt miért?
Egy másik nő egy részeg férj kegyetlenkedéseitől szenvedett.
Megint más valaki teljesen idegen emberek szemtelen kéréseit teljesítette. Nem gyávaságból vagy félelemből, egyszerűen csak senkit nem akart megsérteni.
Kedves embernek tűnni mindenki más szemében. Ez volt az a dolog, amit mindenki megbánt. Azt, hogy egyszerűen visszautasították, hogy hangosan kimondják, amit gondolnak, ahogy most, annyi év távlatából teszik.
„Csak heti egyszer volt meleg víz.” – meséli az egyik nő, aki három gyerek édesanyja, és hozzáteszi, hogy azon a napon az összes rokon megjelent náluk, hogy mossanak és megfürödjenek. Na és a háziakra vajon sor került ilyenkor? Nem, sem a ruhákat nem tudták kimosni, sem a gyerekeket megfürdetni.
Ez a nő 90 éves korában még mindig keserűen emlékszik vissza erre – és nem a rokonok viselkedésére, hanem arra a tényre, hogy ő nem tudta őket visszautasítani. Még mindig érzi a helyzet igazságtalanságát.
Pontosan ez az, amit megbánunk – a fölöslegesen, hiába eltöltött idő, az erőfeszítések, az áldozatok, az önkéntes rabszolgaság.
A haszontalanul elpazarolt türelmet, amit senki nem értékelt.
Éppen ezért nem szabad túl sokat eltűrnünk. Így maradhat időnk és erőnk arra, hogy utazzunk, foglalkozzunk a gyerekekkel, az unokákkal, a művészetekkel.
Így teljes mértékben örülhetünk az egészségünknek, és a lelkünkben nem marad keserűség – egyszerűen csak meg kell tanulnunk nemet mondani.
Ennyi az egész.
Vagy egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül a méltatlan követeléseket, szenteljük magunkat a művészeteknek, az utazásnak, valamilyen szabadidős tevékenységnek, vagy a gyerekek felnevelésének…
