Menü Bezárás

Így készül a legízletesebb házikenyér! Szűk félóra alatt kisül, és pillanatok alatt elfogy

A bolti kenyerek korántsem garantálják azt az ízvilágot és érzést, amit a házilag készített kenyér. Egy egyszerűen, otthon elkészíthető kenyér receptet olvashatsz az alábbiakban:

100 ml tejet öntünk egy tálba, és tegyünk hozzá 50 ml vizet, nyolc gramm szárított élesztőt, valamint 1/3 kilogramm lisztet, 4 g sót, 30 gramm vajat.

Gyúrjuk össze az összetevőket, majd percekig hagyjuk állni. Nyújtó táblára téve a tésztát gyúrjuk, majd ismét magára hagyjuk, 1 órát kelni. Kelés után ismét átgyúrjuk, megformázzuk a kívánt formára, a tetejét pedig bevagdossuk.

Ekkor beletesszük egy formába, lekenjük tojássárgájás tejes lével, valamint sütőben 180 °-on 25 percig sütjük (a sütőt előtte melegítsük elő!). Ezután pedig kész is vagyunk: jó étvágyát kívánunk!