Menü Bezárás

Kolbásztöltelékes hústekercs – Fónay-módra

Fónay Mártáról kevesen tudják, hogy nagyon jól főzött, de nem azért, mert már kiskorába magába szívta a főzés tudományát.

Mikor férjhez ment, fogalma sem volt róla, hogy kell hozzákezdeni egy ételnek.

Mikor akkoriban még nem volt chat – édesanyja levélben tanítgatta. Aztán egyszer hosszú hetek alatt írógépbe diktálta receptjeit. De nem ám csak úgy simán, hanem mindent pontosan leírva.

Hisz Fónay Márta nem értett semmihez, minden alapvető dolgot úgy kellett elmagyarázni neki.

Még a rántás készítésének a menetét is le kellett írni.

Azt mondta egyszer, hogy neki vannak olyan receptjei, amik azzal kezdődnek: „Húzd ki édes kislányom a konyhafiókot és vegyél ki egy főzőkanalat…”

És szinte egész életében abból a beköttetett receptgyűjteményből készítette ételeit, amit annak idején – sok évvel előtte – az édesanyja diktált.

Így aztán mikor étel receptet kért valaki tőle – ő is részletes receptet adott. Mert még idős korában is emlékezett arra, milyen nehézségeket okozott az, hogy csak száraz adatok voltak egy receptben, holott egy kezdőnek sokkal-sokkal több kell.

Jöjjön akkor egy nagyon finom húsétel tőle:

Hozzávalók:

1 kg sertéscomb

1 evőkanál só

1 mokkáskanálnyi őrölt bors – laposan a kanalat

1 kávéskanálnyi őrölt pirospaprika

1 gerezd fokhagyma alaposan összetörve, vagy ledarálva

10-15 dkg sajt reszelve

A hús háromnegyedéből szeleteket vágunk, nem túl vastagot, hogy szépen kiverhető legyen.

A húsokat besózzuk.

A maradék 25 dkg húst jó apróra ledaráljuk, aztán fűszerezzük, mint a kolbászt. Mehet bele a maradék só, bors, apróra vágott fokhagyma, paprika. Alaposan összedolgozzuk.

Ezt a masszát rakjuk minden hússzelet közepébe, aztán feltekerjük a szeletet, és egy hústűvel, vagy fogpiszkálóval összetűzzük, hogy ne bomoljon széjjel. Úgy tűzzük össze, hogy a hús tekerésének vége alulra kerüljön.

Egy lábasban, serpenyőben zsiradékot melegítünk, aztán átsütjük az egészet. Nem kell nagyon, csak annyira, hogy kifehéredjen, és egy enyhe színt kapjon. Mikor az alja már kifehéredett, pici pörköt kapott, akkor a hústű kihúzható, majd óvatosan megfordítjuk. Másik oldalát is átsütjük.

Aztán  adni kell hozzá egy kis vizet, majd fedő alatt puhára pároljuk. A végén, mikor már majdnem zsírjára sült megint, akkor szórjuk meg reszelt sajttal, és süssük olvadásig – persze a sajt a tetején legyen.

Krumplipürével a legfinomabb, de hidegen is fogyasztható.

Fotó: Tükör, 1969. december 23. Forrás