Menü Bezárás

Köszönöm, hogy az életem része voltál, de azt is köszönöm, hogy most már nem vagy az!

Egyáltalán nem haragszom rád, nem vagyok dühös, csupán annyit tudok mondani, hogy végtelenül hálás vagyok, hogy az életem része voltál. Köszönöm, hogy megmutattad a helyes utat, hiszen nélküled nem biztos, hogy sikerül volna rátalálnom az igazi énemre.

Másfél éve nem vagy az életem része, és azóta rájöttem, hogy te is hozzásegítettél ahhoz, hogy az lehessek, aki most vagyok. A kapcsolatunk nem élte túl az idő próbáját, de így visszatekintve egyáltalán nem bánom a sok megpróbáltatást, hiszen ezek által sikerült jobb emberré válnom.

Tudom, hogy az életben minden okkal történik, minden változásnak oka és célja van. Régen úgy gondoltam, hogy a szerelem mindent legyőz, és bármilyen akadályon túl lehet jutni a segítségével, de ma már tudom, hogy aminek be kell következnie, az be is fog következni.

Vannak dolgok, amiket nem mi irányítunk az életünkben.

Életünk folyamán állandóan változunk, mások lesznek a szokásaink, az életkörülményeink, a félelmeink, más és más dolgoktól leszünk boldogok, és ezek a változások szükségesek ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. Mivel mindannyian a saját tempónkban haladunk, néha elválnak a legbiztosabbnak hitt utak is, hiszen nekem erre, neked pedig arra van tovább feladatod.

A célok és életfeladatok mindig egyediek és személyre szabottak, együtt kell rezonálni velük, az állandó ellentmondás ugyanis semmi jóra nem vezet.

Tudd, hogy soha sem fogsz valóban boldog lenni, amíg nem a saját utadat járod. Ha valami nem megy, próbáld megoldani, ha nem sikerül sokadik próbálkozás után sem, lépj tovább, hiszen, ha leragadsz egyetlen élethelyzetben, csak szenvedés lesz minden napod. Össze kell gyűjtened azokat a puzzle-darabokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy kirakd a nagy egészet, ehhez pedig tapasztalatra van szükséged. Minden új lépés, minden bizalommal feltárt ajtó közelebb visz a célodhoz.

Hidd el, hogy ok nélkül soha semmibe nem szakad bele a szíved, egy kapcsolat vége is azt jelenti, hogy máshol van dolgod. Járd a saját utad, és tiszteld azokat a segítőket, akik segítenek és irányítanak életed során. Köszönettel és hálával tartozom azért, hogy életem része voltál. Most újra úton vagyok, de nem biztos, hogy tudnám a helyes irányt, ha nem találkoztam volna veled.