Menü Bezárás

Lehet krumpliból, lisztből, zsiradékból és egy szem tojásból kétfogásos ebédet főzni?

Mert bizony régen még előfordult, hogy ennyi volt otthon. És igen: lehetett…

De ha volt hozzá  egy darabka hagyma, és pici fűszerpaprika, attól már felséges lett az étel.
Sőt olyan is megesett, hogy nem volt egy tojás sem, ilyenkor a nokedli tésztájába nem tojás, hanem reszelt krumpli ment, ez fogta össze…

Nagyi – mivel 7 gyereket nevelt, és fizetés csak egy volt – sokszor került olyan helyzetbe, hogy a semmiből kellett varázsolnia ebédet. Lehetőleg annyit, hogy a kamasz fiúk, a nagylányok, és a kicsik is jól lakjanak.

Ilyenkor átnézett mindent, mi van még a kamrában, ha talált egy kis szalonnabőrkét – azt is felhasználta. Vagy ha nemrég tepertőt ettek, és megmaradt a bőre – azzal is dúsították az ételt.

Aztán mikor elmúlt húsvét, és az egyszem, még disznóölésből tartogatott sonkának ott volt a bőre, még abból is pörköltet készített. Furcsa, de finom lett.

Aztán sokszor ettek olyat, amikor már volt újkrumpli, meg némi uborka, hogy csak simán megcsinálta a krumplit petrezselymesen, picit hagymásan, lepirította egy cseppet, ebből valami felséges eledel lett, és hozzá uborka saláta. Sokszor csak ecettel, mert nem mindig tellett cukorra, csak mikor az „ember” hazaérkezett – hisz távol dolgozott hetekig.

A nyár az jó volt, mert olyankor volt a kertben paradicsom, paprika. Ha volt kenyér, akkor zsíros deszka, ha nem volt, akkor meg jött a mezítlábas lecsó egy kis sparhelten sült tésztával, kenyérfélével, a vakaróval. Nem ez a rendes neve, de ő annak nevezte.

Volt olyan, hogy a maradék csontra száradt kolbászt megfőzte a babbal egyik napra, ez ízt adott az ételnek. Másnap meg még a kimentett kolbászt belefőzte feldarabolva a paprikás krumpliba. Valamelyes ízt is adott, meg addigra – a két főzéstől – ehetővé puhult.

Akkoriban ha krumplit főztek, akkor annak a levét, ha tésztát főztek, akkor meg azét használták fel leves készítéshez.

Ha kóstoltad már bármelyiket, akkor tudod, hogy egyáltalán nem lehetetlen belőle finom levest készíteni, mert magában is jó az íze.

Úgyhogy ha volt krumpli, akkor megfőzte kicsit több vízben mint máskor, persze sósan. Leszűrte, de a levét nem kiöntötte, hanem feltette tovább főni egyet.

A zsiradékot felrakta a sparheltre  melegedni,  – nem kellett csak egy kanálnyi – ha volt hagyma, akár csak egy fél fej is azt belevágta, lepirította. Kicsit jobban, mint manapság szokás, sárgásra. Ilyenkor erőteljesebb az íze, olyan, mintha több lenne benne. Ha már jó volt, ment bele a fűszerpaprika. Csak épp annyi, hogy ízt adjon, nem pocsékoltak. Ezzel szépen felforrt, közben elkészítette a nokedlit.

Egy tojás, hozzá rendesen víz, és a liszt. Ezt beleszaggatta.  Felforrt, s ezzel már a leves meg is volt.

A leszűrt krumpli eddigre meghűlt, de mikor leszűrte, akkor hirtelen össze is törte, vagy valamelyik fiút megbízta vele.

Aztán jött a só bele, meghintette, majd hozzáadott annyi lisztet, amennyit épp felvett.

Ekkor pedig elkezdte egyenként kilapítgatni egy deszkán, majd a sparhelt oldalán szépen kisütötte, majd egymásra rakta.

Ezt hívták krumpli csukának. Ha volt bármilyen kis zsiradék, vagy egy darabka szalonna, vastagabb szalonnabőr, amivel meg lehetett kenni, tökéletes volt az étel, de e nélkül is egész délután rájártak a finomságra.

Ha meg volt annyi zsír, hogy akár a lepények kisülhettek benne, akkor még másnapra is puha maradt – volna, mert ilyen soha nem fordult elő… A sok gyerek bármit készített, a legegyszerűbb ételt is mind, az utolsó falatig még aznap megette.

Úgyhogy élete nagy része a konyhában telt.

Ugyanis az törvényszerű: az olcsó, de kiadós ételek sok-sok pepecseléssel készülnek…